A magányt nem ismerem

Túrmezei Erzsébet

A magányt nem ismerem!

Magányos? Nem ! Magányos nem vagyok.

Hisz soha nem vagyok egymagam.

Ha szól  az Úr s szavára hallgatok,

minden magánynak vége van.

Ha kis szobámban egyedül vagyok,

s figyelem csendesen,

bennem sok drága Ige felragyog,

s vigasztalást, új erőt ad nekem.

Hiszen annyi nehezet éltem át

hosszú, fárasztó életutamon.

Mért vágynék arra, a világ mit ád,

ha hitem engem hazafelé von?!

Imára kulcsolom fáradt kezem,

-  tudom, Uram többet most nem kíván-,

s életem új fényben szemlélhetem,

ámulhatok isteni uralmán.

Közelsége elűz minden magányt.

Szent üzenetein gondolkodom,

és hitem már a jövendőbe lát.

Milyen öröm: vár örök otthonom!

Világ, nem nyitok már ajtót neked.

Csak Te légy velem, Uram, Mesterem!

Köszönöm áldott közelségedet!

Velem vagy! A magányt nem ismerem.