A személyes kapcsolatteremtés tudománya

2014.06.11 13:56

Egy „tudomány”-t legjobb ha a leghitelesebb professzortól tanuljuk meg. = JÉZUS

„A tudomány valaminek a megismerésére irányuló tevékenység és a szerzett ismeretek összessége.”

 

Mit tanulhatunk Jézustól a kapcsolatteremtésről? Ő milyen kapcsolatteremtő volt?

Milyen fajta embereket – milyen módon közelítette meg Jézus?

 

„Az evangéliumot nem élettelen elméletként kell feltárnunk, hanem élő hatóerőként, amely átalakítja az életet. Isten azt kívánja, hogy kegyelmének részesei, hatalmának tanúbizonyságai legyünk!” (Evangélizálás 11. oldal)

 

1. Samáriai asszony – megvetett, lenézett, nem túl erkölcsös nő

2. Zákeus – gazdag vállalkozó kis testi hibával

3. Nikodémus – vallási főember

4. Bartímeus – vak, de látni akaró

5. Gazdag ifjú – vágyakozó, de csak bizonyos mértékig

6. Lator – nem a szíve mélyéig romlott gonosztevő

7. Júdás – a kétszínű, számító

8. Péter – a kérges kezű, minden lében kanál, de többre vágyódó

9. János – a nyitott szívű halász

10. A névtelen tömeg – aki „enni” szeretne (testi – lelki táplálékot kap)

11. Görögök (külföldiek) – akik látni szeretnék Jézust

12. A bűnös nő – aki a megkövezést várja

 

Elhanyagolt szegények, elhanyagolt gazdagok, befolyásos emberek – Jézus figyelmét egyik csoport sem kerülte el!

 

12 csoport.

Ma a 21. században is körülvesznek minket a fenti csoportok.

 

  1. Samáriai asszony – megvetett, lenézett, nem túl erkölcsös nő

 

„Krisztus soha nem várt arra, hogy nagyobb hallgatóság gyűljön köréje. Az általa hirdetett legnagyobb igazságok közül néhányat egyéneknek mondott el…  Isten szolgái mindig, a legrövidebb idő alatt legyenek készek a szolgálatra. Testvéreim, óráról órára adódnak majd lehetőségek, hogy Istent szolgáljátok. Ezek az alkalmak állandóan jönnek és mennek. Legyetek készen, hogy a legjobban kihasználhassátok őket. Lehet, hogy soha többé nem ismétlődik meg a lehetőség, hogy az élet Igéjét egy rászoruló léleknek szóljuk… Ne veszítsétek el az alkalmakat, hogy másokkal megismertessétek Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát, mert egy elszalasztott alkalmat soha nem tudunk pótolni.” Evangélium szolgái 122.o.

 

Jézus ötlépcsős módszere:

  • Szívességet kért tőle
  • Elnyerte bizalmát
  • Jobbat ajánl
  • Önvizsgálatra segíti
  • Hívja, hogy kövess engem

 

  1. Zákeus – gazdag vállalkozó, kis testi hibával

 

„Zákeus, "a fővámszedő", zsidó volt, akit polgártársai megvetettek. Rangja és vagyona gyűlölt hivatásának jutalma volt. A vámszedő név egyet jelentett az igazságtalansággal, zsarolással… A világias és büszke magatartás mögött egy isteni befolyásra érzékeny szív rejlett… A fővámszedőben vágy ébredt a jobb élet után… Ismerte az Írásokat, és meg volt győződve róla, hogy helytelen gyakorlatot folytat. …úgy érezte, Isten szemében bűnös… A fővámszedő annak arcába akart nézni, akinek szavai reményt költöztettek szívébe.” JÉ

 

Ma is találkozhatunk ilyen emberekkel.

Jézus példát mutatott, hogyan közelítsük meg őket.

  • Észrevette
  • Nevén szólította
  • Szívességet ajánlott fel – nálad szeretnék ma szállást kapni
  • Kedves, barátságos légkört teremtett, kerülte, hogy bármiben megszégyenítse
  • Elismerte, értékelte döntését – „Ma lett üdvössége ennek a háznak”

 

  1. Nikodémus – a vallási főember

 

„Nikodémus magas bizalmi tisztséget töltött be a zsidó államban. Magasan képzett, nem mindennapi jellemmel megáldott, nagyrabecsült tagja volt a nemzeti tanácsnak. Másokkal együtt őt is felkavarta Jézus tanítása. Bár gazdag, művelt, nagyrabecsült ember volt, mégis különösen vonzódott a szegény Názáretihez. Megváltó ajkáról elhangzó tanítások mély hatást tettek rá, vágyott arra, hogy többet is megtudjon ezekből a csodálatos igazságokból.” JÉ.

 

Ma nehezen indulunk el feléjük, pedig nem tudhatjuk, mi rejlik a szívükben.

 

Jézus módszere:

  • Az igazság keresőjét látta benne
  • Jézus rámutatott IGAZI szükségletére
  • Értelméhez mérten MÉLY igazságot közölt vele (János 3:5. Ha valaki nem születik újjá víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába)
  • Tapintatosan tárta fel hiányosságait
  • Azon a területen közelítette meg Nikodémust, ahol „otthon” volt. Mózes, rézkígyó…

 

Nem az érvelés, a vitatkozás menti meg az embert, hanem ha segítünk neki feltekinteni Jézusra.

Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.

 

  1. Bartímeus – a vak, de látni akaró

 

Vannak körülöttünk betegek – lelkileg is, fizikailag is.

Márk 10: 46.kk-ben Jézus bemutatta, hogy hogyan közelíthetjük meg őket.

„Akkor Jézus megállván, mondta, hogy hívják elő. És előhívják a vakot: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.”

Istennek emberekre van szüksége

 

  1. Gazdag ifjú – vágyakozó, de csak bizonyos mértékig

 

„Az ifjú szíve szeretetre gyulladt a Megváltó iránt. Tanítványa szeretett volna lenni… Ez a főember nagyra becsülte saját igazságosságát. Azt nem feltételezte, hogy neki bármi fogyatkozása volna, mégsem volt egészen elégedett magával. Szükségét érezte valaminek, amivel nem rendelkezett. Nem tudná Jézus őt is megáldani, ahogyan a kisgyermekeket is megáldotta, és ezzel kielégíteni lelki szükségletét?” JÉ

 

Ki gondolná, hány gazdag ember él környezetünkben, akinek szívében jobb utáni vágy él.

Jézus módszere:

  • Arcába nézett
  • Elismerte őszinteségét, nem torkolta le, nem szégyenítette meg
  • Megszerette, vonzódott hozzá
  • Szerette volna nekiadni azt a békességet és örömöt, amire a fiatalember vágyott
  • Egyszerűen, de határozottan vázolta a teendőket

 

Ebben az esetben nem történt pozitív döntés, de Jézus nem tette lejjebb a mércét, csak azért, hogy egy befolyásos ember tanítványaihoz csatlakozzon.

 

Az ifjú „Sajnálta, hogy ez a feltétel egyáltalán létezik. Örök életre vágyott, de nem volt hajlandó érte áldozatot hozni… Jobban szerette Isten ajándékait, mint magát az Adományozót.”

 

Jézus szomorúan vette tudomásul döntését.

EZ IS példa lehet számunkra. Hogyan dolgozta fel Jézus a kudarcot, az elutasítást!

 

  1. Lator – nem a szíve mélyéig romlott gonosztevő

 

Jézus nem ítélte el, nem kárhoztatta

Megjutalmazta őszinte bizonyságtevéséért

A lator akkor fordult hozzá, akkor fogadta el Őt, amikor mindenki más elfordult tőle.

Nem minden gonosztevő velejéig romlott.

Börtönszolgálat.

„Fogoly voltam, meglátogattatok engem” – mondta Jézus

Közöttük is vannak nyíltszívű, többre vágyó emberek. Talán nem kaptak megfelelő nevelést, rossz társaságba keveredtek.

Nincs olyan mélység, ahova a megváltó kegyelem le ne tudna hajolni értünk.

 

  1. Júdás – a kétszínű, számító

Ilyenekkel is találkozhatunk.

Jézus sanszot adott neki. Júdás több mint három éven át figyelhette a Mestert. Jézus nem űzte el, bár lehet, hogy „emberileg” Jézus mindent-tudó szívének fájdalmat okozott látni, amit a tanítványok nem láttak, sőt talán inkább értékeltek Júdásban.

Jézus engedte, hogy az együtt töltött idő hatására vagy megváltozik, vagy teljesen megkeményedik.

„Barátom”-nak nevezte.

Soha nem olvasunk egyetlen elitélő, durva szót sem Jézustól Júdással kapcsolatban. Inkább a sajnálat motiválta. Egyszerűen elfogadta döntését – hogy elutasította Jézust.

 

  1. Péter – a kérges kezű, minden lében kanál, de többre vágyódó

 

Talán a legtöbb gondot okozta Jézusnak

Jézus módszere:

  • Felismerte, hogy Simonból Péterré lehet
  • Feladatokat bízott rá
  • Kifejezte felé szeretetét
  • Ha kellett megdicsérte, ha kellett megfeddte
  • Tiszta lapot adott neki

Péter esetében többször látható Jézus szeretetteljes határozottsága. Az ilyen embereknek biztos kezű vezetőkre van szükségük, akire felnézhetnek.

 

  1. János – a nyitott szívű halász

 

Bár nem hibátlan, de őszinte, tiszta szívű, nyílt, és nagyon szereti Jézust.

Nos, az ilyen emberekért érdemes élni.

Jézusnak is szüksége volt egy ilyen emberre, aki szeretetével bátorítani tudott.

 

„Otthagyták (Keresztelő) Jánost, és elindultak, hogy megkeressék Jézust. Egyik András volt, Simon testvére, a másik pedig János, az evangélista. Ők voltak Jézus első tanítványai… Ellenállhatatlan indítás késztette őket, hogy kövessék Jézust, alig várták, hogy beszélhessenek vele, mégis félve és csendben töprengtek: Ez a Messiás? ...János apostol őszintén, mélyen szerető, heves, de elmélkedő ember volt. Egyre inkább felismerte Krisztus dicsőségét - nem azt a világi pompát és hatalmat, amiben reménykedni tanították, hanem "az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). Elmerülten szemlélte ezt a csodálatos dolgot.” JÉ.

 

10.) A névtelen tömeg – aki „enni” szeretne (testi – lelki táplálékot kap)

 

Bár hatalmas tömeg követte Jézust mégis mindig odafigyelt fizikai és lelki szükségleteikre egyaránt. Meggyógyította betegeiket, enni adott neki és lelki eledellel táplálta őket. Pl. A Hegyi beszéd.

Felhasznált segítőket,

  • Fülöpöt – aki észrevette a gyermeket
  • Tanítványokat az étel szétosztásában
  • A maradék összegyűjtésében
  • Példát adott nekünk, mit tegyünk hasonló esetben

 

  1. Görögök (külföldiek) – akik látni szeretnék Jézust

 

Samáriaiak, Szíró-föniciaiak, görögök, más nézetet vallók, pogányok, szegények, gazdagok – látni szerették volna Jézust.

Mert:

  • Érezték szeretetét
  • Látták elvhűségét
  • Megfigyelhették hitelességét
  • Sziklaszilárd elveket képviselt
  • Nem alkudott meg soha
  • Egyszerű, érthető módon, példázatokkal és érdekfeszítő történetekkel tárta fel az igazságot, nem volt unalmas, fárasztó, hanem élettel telt bizonyságtevést hallhattak hallgatói.
  • Tudta honnan jött és hova tart
  • Vonzódtak hozzá, mert egész lényéből szeretet sugárzott

 

  1. A bűnös nő – aki a megkövezést várja

 

A MA embere. Tudja, hogy bűnökben él, de nem tud vagy már nem is akar szakítani vele. Tudja, hogy az adócsalás nem becsületes dolog, hogy az együttélés nem teljesen legális forma, tudja, hogy tönkreeszi egészségét, feláldozza a munkáért gyermekeit, tudja, hogy káros a dohányzás, az alkohol… de már olyan mélyen van, hogy nem tud vagy talán már nincs is ereje szabadulni.

Az ilyeneknek mondja Jézus: Nem kárhoztatlak. Nem dobok rád követ. Nem vetlek meg.

DE! Eredj el, és kezdj új életet, mert TE egy értékes ember vagy. Adok neked egy tiszta fehér lapot. Ne piszkítsd be.

Szeretlek téged. Erőmet adom neked!

 

12 embercsoportot láttunk. Mind különböző. De valami mindegyikben jelen volt: Jézus úgy közelítette meg őket, hogy

- Kifejezte irántuk szeretetét

- Valami jobbról biztosította őket.

- Hitelesen képviselte az igazságot

- Új sanszot adott nekik

- Felhívta őket, hogy kövessék őt.

 

Gyürüs Istvánné