Amerre most jár

Túrmezei Erzsébet

Amerre most jár

Annyi szívben felébred valami

hívogató vágy: útra kelne egyszer.

 Járni, amerre Jézus lába járt.

Látni a Golgotát látó szemekkel.

Hallgatni az olajfák suttogó

beszédét ... azt a titkos, bús beszédet.

A szent helyen, hol imádkozva vérzett,

belenézni a holdas  éjszakába.

Ellátogatni kis Betániába,

mindenüvé, amerre elhaladt.

És lélekben királlyá gazdagodni

a szent, ezeremlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.

Más volta  vágyam: Nőtt .. növekedett...

lett belőle sóvárgás, akarat,

követelés: egyedül arra menni, 

amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.

Új csodák életföldje vár.

Feltámadást, erőt ujjongva hirdet

a százvirágba zsendülő határ.

S az élő Krisztus feltámadva jár.

Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem

vak szemét nyitja színre, fényre meg.

S bár útait szememmel el nem érem,

a lelkemen sejtésük átremeg.

Már mennék messze, idegen vidékre

keresni, földi útja merre vitt?

Most akarom a lépteit követni:

az élő Krisztus élő lépteit.