Paradicsompalánta

Virágedényben nevelkedett, és nagyon jól érezte magát. Aztán egyszer csak jött egy KÉZ, és
kivette onnan.

„Miért veszel ki innen? Olyan jól éreztem magam!”- kérdezte.

„Azért, mert itt nem lenne számodra elég hely növekedni.”- jött a válasz.

A KÉZ nem sokkal később kiültette a szabad ég alá.

„Miért teszel engem ide? Úgy tűz a nap, és úgy fúj szél!”- mondta.

„Azért, mert így tudsz növekedni és erősödni!” – jött a válasz.
Aztán jött a zivatar, dörgött az ég, csapkodtak a villámok.  

„Félek!!! Elázok! Vigyél el innen te KÉZ!”- kiáltotta.

„Nyugodj meg! A villám nem bánt téged, víz nélkül pedig legyengülnél és elszáradnának értékes leveleid!”- jött a válasz.
Most már szépen nőtt, és örült a kis növény.

De jött a KÉZ, hozott egy karót, és odakötözte.
„Miért kötözöl meg? Én szabad akarok lenni!”- mondta.

„Azért, hogy a karó mellett maradj, és ne törjön el értékes szárad, ami összeköt a gyökérrel.”- jött a válasz.

Aztán újra jött a KÉZ, és ridegen leszakított róla néhány hajtást.

„Mit csinálsz?! Leszaggatod értékes hajtásaimat?”- kérdezte ingerülten.

„Nem, ”- felelte a KÉZ - „csak elveszem tőled azt, ami akadályozna a bőséges gyümölcstermésben!”

Ezután a KÉZ beszórta a növényt valami szerrel.

„Mit csinálsz velem, ez büdös, alig kapok levegőt!”- kiáltotta.
„Ne ijedj meg” – mondta a KÉZ – „ez véd meg majd a kártevőktől”.

És a növény csak nőtt tovább… és végül termett sok-sok gyümölcsöt… és boldog volt!
 

Ne félj! Téged is Annak a KEZE formál, aki alkotott!
Azt akarja, hogy gyümölcsözz! Hogy fényesen ragyogj! Hogy örömöd teljes legyen!

Forrás: Ismeretlen