17. fejezet

17. rész

Az üdvbizonyosság Isten iránti bizalmunkból fakad.

A tékozló fiú addig nem volt biztos atyja szeretete és saját fiúsága felől, míg haza nem tért és atyja szeretete felől nem nyert meggyőződést.

Amikor a tékozló fiú hazatért, atyja nem tett fel néki keresztkérdéseket. Nem kérdezte, hol járt, mit tett. Csak egy dolog érdekelte: hogy az elveszett fiú visszajött. Szeretettel üdvözölte, megcsókolta őt, és ünnepi fogadtatást rendezett.

Feltételezzük, hogy a fiú hazatérte után, az atyai fogadtatást követően, ugyanolyan lázadó magatartást tanúsított volna atyja házában, mint mielőtt elment? Vagy sokkal inkább azt gondolhatjuk, hogy atyja iránti engedelmességben megtalálta szabadságát és fiúsági bizonyosságát?

Istennek joga van parancsolni gyermekeinek, mivel Ő Isten. A Biblia a gyülekezetet Krisztus testének nevezi, és Őt a fejnek. Nyilvánvaló, hogy a fej kiváltsága a test irányítása

Odahaza a kisfiam a felelős a hulladékos vödör kiürítéséért. Engedelmesen teljesíti feladatát, fütyürészve, dúdolgatva. Egy ilyen egyszerű feladat, tudatossá teheti benne az Atyával való fiúi kapcsolatot? Gondolom, igen, mert amikor a nehéz teherrel lefelé megy a lépcsőn, és közben egy dalocskát fütyürész, nem afelett örül, hogy a hulladékos vedret cipeli, hanem azon kiváltság miatt, hogy atyjának kívánságát teljesítette. A hulladék elvivése egy megtisztelő feladattá lett számára. Ez biztosítja számára a fiúságot. Mint gyermek, még nem ismerheti fel, miért jelent számára örömöt feladatának teljesítése, azonban ismeri azt az örömöt, melyet érez, amikor atyja tetszése szerint cselekedhet, akit szeret, és aki őt szereti.

            Az én fiam nem azért engedelmeskedik, hogy ezen módon megnyerje szeretetemet. Engedelmessé lenni, hogy szeretetre rászolgáljon, ez egy kiábrándító dolog. Soha sem lehet biztos afelől, hogy elég engedelmes volt-e, hogy méltó legyen a szeretetre. Valami más az, ha a bebizonyított szeretetre feleletként engedelmes. A szeretet önbizalmat ad. Még ha fiam botladozik is, elesik a hulladékot mindenütt széjjel szórja, állhatatos szeretete azt mondja néki, hogy megértéssel nézem őt, amennyire a legjobbat igyekszik tenni. És a szeretetem arra indítja őt, hogy továbbra is engedelmeskedjen nékem.

            Hasonló Istenhez, mennyei Atyánkhoz való viszonyunk ahhoz, amint egy gyermek boldog, megelégedett, meghitt, szeretetteljes, engedelmes viszonyban van apjával. Nem azért engedelmeskedünk Néki, hogy a fiúságot kiérdemeljük, hanem hogy a gyakorlatban megvalósítsuk. Ezért mondhatta Jézus:

• “Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Jn.14,15.

Aki állhatatosan és szándékosan megveti Isten határozott akaratát, sohasem lehet biztos Istenhez való viszonyában.

• “És arról tudjuk meg, hogy * megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” Jn.I.2,3.

Így hangzik: “ha”. Megtudhatjuk, hogy vajon Isten gyermekei vagyunk-e abból, hogy az Ő parancsolatait hitben meg akarjuk-e tartani.

            Világosan kell látnom, hogy én sem engedelmeskedem jobban az én mennyei Atyám parancsolatainak, mint az én fiam az enyémnek. Tökéletlenségemnek és hibáimnak tudata talán félénkké és kételkedővé tesz, bizonytalanná Isten irántam való szeretetét illetően mindaddig, amíg fel nem ismerem, hogy ez a szeretet nem az én cselekedeteimtől függ, hanem Isten odaadó, megbocsátó és bátorító szeretetétől. Ha ennek tudatára ébredek, minden tökéletlenségem ellenére is késztetve érzem magam tökéletes engedelmességre. Isten szeretetére csak azáltal tudunk válaszolni, ha Krisztus jellemét igyekszünk felölteni, s Hozzá hasonlóan igyekszünk az isteni törvények szerint élni. Amint két egymást szerető személy az idő múltával hasonlítani kezd egymáshoz, úgy eredményezi a mi esetünkben is a Krisztus iránti szeretetünk a Krisztushoz való hasonlóságunk kiteljesedését is.

            A tékozló fiúnak, ahhoz, hogy atyja házában élni tudjon, bizonyos feltételeket kellett elismernie. Ezek közül az egyik az volt, hogy tudatában kellett lennie annak, hogy atyja mindig is az atyja volt. A kereszténynek döntenie kell, hogy meg akarja tartani Isten törvényét vagy sem. Az Isten iránti szeretet csak akkor lesz tökéletessé, ha népe vágyakozik szabad akaratból követni az Ő szavát.

            Ha Krisztus keresztjére tekintek, felismerem, mennyire szeret engem Isten. Krisztus meghalt értem.

            A Biblia a küzdelem és a győzelem két nagy szimbólumát ismeri: az üres keresztet és az üres sírt. Jézus Krisztus meghalt a kereszten a világ bűneiért, az én, és a te bűnödért. Egy hideg sírba temették el. Azonban most nincs sem a kereszten, sem a sírban! Feltámadott. Mivel sem a kereszten, sem a sírban nincsen, azért itt van nálunk. És az Isten Igéje ezt mondja:

• “És aki az Ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad, és Ő is abban …” Jn.I.3,24.

Én nagyon sokat tanultam az advent-hitről. Tanulmányaink közben szerzett felismeréseinket vagy felhasználjuk, vagy szándékosan mellőzzük. Tehát nekem így vagy úgy, de reagálnom kellett. A döntés ideje 1971 márciusában következett be.

            A téli negyedév végén, kislányommal a floridai Destinbe utaztam. Egyedül akartam lenni, távol minden lutheránus és adventista befolyástól, hogy tárgyilagosan mérlegeljem mindegyik érveit.

            Feleségem, úgy látszott, megértette ilyen irányú szükségletemet, s belátta, hogy életem legfontosabb döntésénél egyedül akarok lenni. Távollétem alatt éreztem imáját és érzéseit. Szüleim egyik ismerőse meghívott kislányommal együtt Destinbe. Ők egy független gyülekezethez tartoztak, ennél fogva tudtam, h. nincsen semmi személyes érdekük abban, hogy döntésemben befolyásolni igyekezzenek. Ezért meghívásukat elfogadtam.

Folytatása következik