Az egyház tele van szennyel?
Az egyház tele van szennyel – normális ez?
Bár elsőre talán furcsának hangzik, de teljes mértékben normális, legalábbis jelen körülmények között (még ha azt is hozzá kell tennünk, hogy sajnos). Természetes módon vágynánk arra, hogy minél tisztább egyházban éljünk, minél szentebb, minél jézusibb környezetben, személyekkel körülvéve. Csakhogy van egy kis bökkenő: Jézus sohasem akarta kivenni az egyházat a világból (lásd Jézus főpapi imáját Jn 17. fejezetében). Jó, jó – mondhatnánk erre sokan, de azért ha már itt vagyunk, mégis csak legyen minél tisztább az az egyház. És ilyenkor elkezdjük „megtisztítani” azt. Ami egy bizonyos értelemben természetesen helyes is. De…
Mt 13. fejezetében Jézus azt mondja: „Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. …Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe."
A vetési konkoly (Agrostemma githago egyik fajtája) a búzaszemek közé kerülve mérgezést is okozhatott, ezért nagyon oda kellett figyelni, mit vet az ember. Az ember természetes reakciója, hogy kitépkedné („még idejében”) a hamis növényt, csakhogy – és ezt mindenki tudja, aki valaha gyomlált már – a gyomlálásnak van egy nem elhanyagolható mellékhatása: gyakran kifordítja a földből (különösen, ha annak a felső rétege meg van száradva, mint Palesztinában) a nem gyomot is, amit visszaültetni már bajos. A megoldás ezért, hogy hagyjuk, majd a végén a csépléskor és a rostáláskor választjuk ketté (persze ezt ma már gyomirtóval oldják meg, de akkor ez volt az egyetlen biztos módszer). A lényeg: Isten célja nem a szántóföldi kultúra tisztasága (lévén ezt a föld jelenlegi állapotában hiábavalóság lenne elvárni), hanem a végén a magok tisztasága. Nem a növényért, hanem a kalászban lévő magokért történik minden, annak van értéke. Ezt pedig védeni kell, mégpedig úgy is, hogy nem gyomlálunk feleslegesen.
Hogy persze mennyi a felesleges, azt nem mindig könnyű egzakt módon meghatározni. Azonban egy biztos, semmi sem természetesebb ezen a földön, mint a rossz és jó egyháztagok „kultúrájának” keveréke. Jézus tanácsa: hagyjuk, hogy együtt nőjön a kettő az aratásig, és majd Ő oldja meg az elválasztást.
Összegzésként: az egyházfegyelem természetes velejárója a közösségi életnek, de csak egy határig. A „jobbító szándék” nem szabad, hogy értékes magokat tartalmazó növények kipusztulását okozza.