A farkas és a bárány

Egy képben szemléltetem, hogy az embert a természete mily képtelenné teszi arra, hogy Krisztushoz jusson.

Egy bárányt látsz. Hogy örül, ha káposztához jut. Bizonyára még sohasem láttatok juhot, amelyik dögre kívánkozott volna: képtelen hogy azon éljen, amin az oroszlán. S most képzeljünk el egy farkast.

• Vajon - kérdeztek engem - nem tudna-e füvön élni, nem tudna-e éppoly jámbor háziállattá válni, mint egy bárány?

 Én azt mondom: nem, mivel teljesen ellenkezik a természetével. - Ti azt jegyzitek meg erre: - hiszen neki is van füle és vannak tagjai, nem tudna-e ez is épp úgy hallgatni a pásztor szavára, s nem követné-e, ahova vezeti?

  Én erre azt felelem: - természetes, hogy semmi fizikai ok nincs, amelynél fogva nem volna képes rá. - De vajon nem lehetne-e megszelídíteni, nem lehetne-e belőle kiirtani a vadságot? Talán lehetne kényszeríteni arra, hogy látszólag jámborrá legyen, de mindig világos különbség marad közötte és a bárány között mivel kettőjük természete elüt egymástól. - Látjátok, ez az az ok, amelynél fogva valamely ember nem futhat Krisztushoz, nem abban rejlik, mintha testénél vagy puszta erejénél fogva nem volna képes rá, hanem abban, hogy a természete annyira romlott, hogy semmi hajlama sincs Krisztushoz menni, ameddig nem vonja őt a Szent Lélek.

C. H. Spurgeon.