A hallgatás tudománya

Az előző alkalommal szó esett a meghallgatás fontosságáról. A gyermekünket megtanítjuk beszélni. Egyes emberek, akiknek a munkájához szükséges, megtanulnak szónokolni. Üzletembereket arra képeznek ki, hogy mit mondjanak és hogyan, ahhoz, hogy céljukat elérjék. Hallgató tanfolyamról azonban nem nagyon hallottam. Hézagpótlónak szánom ezt a néhány sort.

Késő délután van. A férj a TV előtt újságot olvas. Fordul a kulcs a zárban, felesége érkezett meg öt szatyorral a kezében.

• Megjöttél drágám? - kérdezi a férj, fel sem pillantva az újságból.

Úgy gondolja, hogy mindent megtett azért, hogy megnyissa a csapot felesége szóáradata előtt. A válóperes bíró előtt lehet hogy azzal védekezik, hogy ő minden este kezdeményezte a beszélgetést. (Lásd a fenti kérdését!)

            Hogyan kellene ezt jól csinálni? Amint meghallja, hogy a zárral valaki próbálkozik, felpattan a helyéről, lezárja a TV-t, leteszi az újságot, és megy ajtót nyitni. Most jöhet a „Megjöttél drágám?” s puszi az asszonynak. Vegye ki kezéből a csomagokat, s ültesse le fáradt asszonykáját, míg elszortírozza a csomagok tartalmát. Üljön le feleségével szembe, kényelmesen, és ekkor lehet kérdezni: „Milyen volt a napod?” „Hogy viselkedtek a munkatársaid?” „Hogy bírtál az ügyfelekkel?” Miközben a feleség beszél, ne vágjunk közbe, ne korrigáljuk a „nyelvtanát”, ne vallassuk, s ne vakaródzunk, ne nézzünk a háta mögé, ne babráljuk az asztalterítőt, ne sürgessük. Érezze azt, hogy amit most elmond, az a legfontosabb számunkra. Ezt csak akkor érzi, ha valóban Ő a legfontosabb.

            Ezzel meg is lennénk az ambuláns résszel.

Közös vacsora után megemlíthetjük neki, hogy még szebb mint amikor először találkoztunk.

• Emlékszel még rá?

Engedjük őt beszélni! Így zárva a napot, valószínű, hogy nem lesz depressziós és kiábrándult a feleségünk.

            Hasonló figyelem illeti meg gyermekeinket is. Nem lehet elintézni azzal, hogy „csak gyerek”.

            Lehet, hogy nem jut minden napra egy „mély” beszélgetés, de ne múljon el egy hét, hogy ne lenne időnk házastársunkra és gyermekeinkre.

            Ha egyszer lepereg az életünk, s ez sajnos bekövetkezik mindenkinél, visszatekintve életutunkra, nem fogjuk sajnálni, ha kihagyunk egy TV műsort, azt se sajnáljuk, hogy kevesebbet kerestünk, az sem lesz érdekes, hogy szerényebb autómárkával szeltük a kilométereket, s hogy milyen volt a ruhatárunk, az sem bír majd túl nagy jelentőséggel. Az viszont, hogy milyenek voltak emberi kapcsolataink, felértékelődik. Boldoggá vagy szerencsétlenné tettünk-e másokat, ez nagyon fontos lesz!

Hogyan kapcsolódik egymáshoz a hallgatás és a stressz? Hát így!