A legnagyobb művészet

                        A legnagyobb művészet tudod mi?

Derült szívvel megöregedni

Pihenni ott, hol tenni vágyol,

Hallgatni, ha van, aki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett,

Csendben viselni a keresztet.

Irigység nélkül nézni végig,

Mások erős tevékeny éltit,

Kezed letenni öledbe,

S hagyni, hogy gondod más viselje.

Ahol segíteni tudtál régen,

Bevallani nyugodtan, szépen,

Hogy erre most már nincs erőd,

Nem vagy olyan mint azelőtt!..

S járni amellett szép vidáman,

Istentől rád rakott igában.

De ezt a békét honnan vesszük?

Onnan, ha azt erősen hisszük,

Hogy a teher, mit vinni kell,

Ez csak a végső simítás

a régi szíven, semmi más:

Ez old fel minden köteléket,

Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani

Azért kell sok harcot megvívni,

Még addig is, míg csendesen

A szív az Úrban megpihen:

S kész vagy az Ő kezéből venni,

Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi..

Akkor lelked kegyelmes Atyja

A legszebb munkát is megadja:

Kezed imára kulcsolod.

S ez mindennél drágább dolog.

Áldást kérsz le szeretteidre

Körülötted: nagyra és kicsinyre.

S ha majd e munkád is betellett,

Engedsz az égi szent hívásnak:

“Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak!”