03 Ó, ne!
Ó, ne!
Ádám és Éva egyre otthonosabban mozgott Édenben. Nagyon sok új dolgot fedeztek fel, megfigyeltek törvényszerűségeket, gondoskodtak az állatokról. És hát nagyon szerették egymást.
Alig várták az alkony óráit, amikor eljött hozzájuk Jézus, és annyi, de annyi érdekes dolgot mondott el nekik. Ilyenkor még inkább megtelt szívük hálával Alkotójuk iránt. Szerették ezeket a találkozásokat. Boldog órák voltak ezek. Az angyalokat is barátaikként üdvözölték.
Egyik nap Éva kicsit eltávolodott Ádámtól. A kert közepe felé sétált és ott egy addig még nem látott lényre figyelt fel. Pontosan azon a fán, amiről azt mondta Isten, hogy még a közelébe se menjetek, egy furcsa teremtmény nézett rá a lombok közül. Színes volt, szárnyai voltak, és jóízűen falatozott abból a gyümölcsből, amiből nekik nem volt szabad enniük. Éva lába a földbe gyökerezett. És ekkor egy váratlan dolog történt. A kígyó, mert hogy az volt, megszólalt. Méghozzá nevén szólította Évát. A nő megrettent. No de ilyet? Még eddig egyetlen állat sem tudott emberi nyelven beszélni. Közelebb ment a fához. Egy furcsa kérdést tett föl neki.
- Te Éva, mondd! Csakugyan azt mondta Isten, hogy ennek a gyönyörű kertnek egyetlen fájáról sem ehettek?
- Ó, dehogy azt mondta – válaszolt Éva. A kert mindegyik fájáról ehetünk, csak erről az egyről nem.
- Ó, de hát miért nem?
- Mert amelyik napon eszünk róla, meghalunk!
- Dehogy haltok meg! Látjátok, én is eszem róla, és nem haltam meg. Tudod, ha ennél róla, olyan lennél, mint Isten. Ismernél minden jót, és minden rosszat.
Éva nem értette ezeket a szavakat. Mi lehet az a jó és rossz? Miért akar valamit eltitkolni előlük Isten. Meg tényleg, milyen szép ennek a fának a gyümölcse! Mialatt ezek a gondolatok cikáztak agyában, a kísértő bátorítóan invitálta közelebb a fához. Az asszony arra gondolt, jó volna enni róla, hisz olyan kedves a szemnek.
- Ugyan mi történhetne? – és már le is szakított egy gyümölcsöt, és beleharapott.
Várta a hatást, de semmi nem történt. Eközben férje is odaért, mert kereste őt. Éva megkínálta a gyümölcsből. Ádám megdöbbent. Agyán átvillant egy gondolat:
- Evett róla, és most meg fog halni! Nem akarom elveszíteni! Inkább én is vele együtt halok meg, hisz annyira szeretem – és beleharapott a gyümölcsbe.
S ekkor valami történt. Mintha az egész Édenkert sötétségbe borult volna. A madarak abbahagyták éneküket. A kis mókus bebujt egy odúba. A lágy szellő dermesztővé vált. Egyedül egy eddig soha nem hallott gúnyos nevetést hallottak a tiltott fa ágai közül.
S amint egymásra néztek, észrevették, hogy eltűnt az a fényruha, ami eddig körülvette őket. Faleveleket próbáltak egymáshoz illeszteni, hogy felöltözzenek. De semmi nem használt.
Ma nem várták az alkonyi órát, amikor Teremtőjük el szokott jönni hozzájuk. Sőt, ahogy közeledett az idő, mindketten elrejtőztek. Szívük a torkukban kalimpált, amikor meghallották a jól ismert hangot.
- Ádám! Éva! Merre vagytok?
Reszketve jöttek elő rejtekhelyükről.
Mindketten érezték, hogy nagyon nagy bűnt követtek el. Most már lassan derengeni kezdett előttük, hogy mi is az a jó és mi is az a rossz.