11. fejezet

11. rész

Az első igehirdetésre a Fil.1,27. és 2,15.16. –ban leírt Igéket választottam.

• “Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.” Fil.1,27.
• “Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon. Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.” Fil.2,15-16.

Többek között ezt mondtam:

“Pál tanácsolta a filippibelieknek, hogy ne annyira az ő jövőjével foglalkozzanak és aggódjanak érette, hogy mi történik majd vele. Ő Isten szolgája volt, és Isten őrködni fog felette. Nem volt szándékában cserben hagyni őket. Irántuk való szeretete mindig szívében fog élni, bárhová megy is. Mindig érdeklődéssel hallgatja majd hitük előrehaladásáról szóló híreket, hűségükről, missziómunkájukról a jelentéseket. Azt remélte, hogy gyülekezetének hívőiről mindig csak jó híreket hall majd. Ez hatással lesz szolgálatára is, és örvendezve dicsőíti Istent, mert Tőle tanultak és az Ő tanácsait valósították meg.              
  Ha a gyülekezet tagjai egymás között megtűrik a gyanúsítgatásokat, bizalmatlanságot, keserűséget és szeretetlenséget, eltűrik a megbocsátás hiányát, akkor a dolgok egyszerűen azáltal nem változnak meg, ha egy új lelkészt kapnak. Talán látszólag egy ideig a jó kép látszatával megtéveszthetik az embereket, de végül is mégis lehull az álarc, és nyilvánvalóvá lesz a valóság. Ha a világ az egyházban azt a szeretetet és megbocsátást látja, melyet Isten már előbb az Ő egyháza iránt mutatott, akkor a világ felfigyel erre, és részesülni akar abban.   
  Szeretném tőletek megkérdezni: Hiszitek azt, hogy ami az én, és feleségem életében történt, számotokra nincsen semmi jelentőséggel? Nagy hibát követtek el, ha azt vélitek, hogy az elmúlt évek eseményeit szándékosan figyelmen kívül lehet hagyni. Isten az események által hozzátok is szólt. Engem még ma is vezet, és vezetni is fog, ha már nem is leszek közöttetek.     
  A Szentlelket el ne nyomjátok! Az örökkévalóságunk attól a feltételtől függ, amit Isten kihívására válaszolunk. Pál apostol mondja:

• “Annakokáért, szerelmeseim, a miképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket; Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. ” Fil.2,12-13.

Némely tekintetben az együtt töltött évek nem voltak könnyűek. Azonban mégis értékesek voltak! Ezért nagyon hálás vagyok. Az a bizonyosságom, hogy bárhogyan is legyetek Isten kezében, az utolsó öt vasárnapunk a nagy áldásoknak nem vége, hanem kezdete lesz. Engedjük a szomorúságot – ami egyrészt természetes -, hittel összekapcsolódni, hogy belőle dicséret és hála származzék. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben nem a fájdalom érzésével tekintetek vissza ezekre az évekre, hanem telve hálával azért, amit isten az én makacs szívemmel meg tudott tanítani néktek. Az én jutalmam a sok ragyogó arc megpillantása lesz megjelenésének napján, amikor majd meglátjuk Őt és egymást, és győzelmes Urunkhoz csatlakozhatunk.

A második prédikáció témáját Ef.5,15-21. verseiből vettem.

• “Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel, Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának. Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.

Azon a vasárnapon így szóltam gyülekezetem tagjaihoz:

“Nem az a szándékom, hogy tőletek virágzó szavakkal és üres frázisokkal búcsúzzam, hanem figyelmeztetéseket és felhívásokat szeretnék adni a jövőre nézve. Hiszem, hogy Isten ez egyház tagjainak kegyelméből lehetőséget ad arra, hogy az igazságot megvitassák és egyet érthessenek vele. Vajha Isten ebben a gyülekezetben egy lelki ébredést kezdene a ti szívetekben! Egyedül az igazság tud üdvösséget, útmutatást és reménységet hozni. Isten Igéjének igazsága nélkül nincsen az életnek értelme. Néha nagyon szigorú az igazság, de csak azért, mert olyan kemény szívünk van. Pál ezen szavai nagyon találóak erre az órára:

• “Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. ” Ef.5,17.

Az ilyen szavak megkívánják szívünk és indítékaink megvizsgálását. Gondoljatok arra, most, amikor a gyülekezeti életben egy új szakasz kezdődik, és egy új lelkészt fogtok kérni. Pál apostol figyelmeztetése minden időkre nézve alkalmas. Ha krízis jön, ha rendkívüli nyomás nehezedik ránk, akkor gyakran elhamarkodottan, saját érzelmeink szerint cselekszünk, ahelyett, hogy tiszta gondolkodás által engednénk magunkat vezetni. Súlyos hibák, beláthatatlan következmények adódhatnak ebből. Ezek a szavak számomra és számotokra is nagy jelentőségűek. “Megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja!”     
  Sokkal könnyebb tudatlannak maradni lelki igazságokra vonatkozóan is, mint megérteni azokat – melyek új felelősséggel terhelnek meg bennünket – majd cselekvésre késztetnek. Milyen hálásaknak kellene lennünk, még a súlyos helyzetekért és tapasztalatokért is!

• “Hálákat adván mindenkor a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében”. Ef.5,20.

Gyakran elfelejtjük a “mindenkor”-t, és visszariadunk a “mindenektől”!   
  Óh, milyen szép lecke megtanulni az Isten akarata alá való rendelést, és megtanulni hálát adni az útért, amelyen vezetett bennünket! Lehetséges ilyen alárendeltséget megtanulni, azonban szükség van az ilyen –élethez Isten Igéjére, kitartó imára, önvizsgálatra és bűnbánatra. Mindez elengedhetetlen ahhoz, ha valaki azt akarja, hogy Isten vezesse őt.

A harmadik prédikáció az Ef.3,7-21. verseken alapult.

• “Amelynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint. Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát; és hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által; Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: Akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által. Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, amelyek néktek dicsőségtekre vannak. Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön, hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.       
       Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” Ef.3,7-21.

Pál apostol csodálkozik azon, hogy Isten őt az evangélium követeként választotta a pogányok számára – mondottam. Felismerte életének célját, s magát a szentek között a legkisebbnek nevezte, akinek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot, Krisztus végére mehetetlen gazdagságát.

            A legcsodálatraméltóbb tény ennél a feladatnál, hogy valaki az Igének szolgája lehessen az, hogy Isten az embert önmaga ellenére is, függetlenül attól, hogy mások miként vélekednek róla, az Ő művében fel tudja használni.

            Isten, jónak látta hiányos felkészültségem ellenére, makacsságom, ellenállásom ellenére is, hogy felhasználjon, és fel akar készíteni az Ő országáért való jövőbeni szolgálatomra. Kimeríthetetlen forrása ez ámulatomnak.

            Pál apostol együtt érzett a hívőkkel. Tudta, milyen zavartak és feldúltak voltak azon tapasztalatok miatt, amelyeken keresztül kellett neki menni. Szavai biztonságot adtak nekik, és segítettek abban, hogy meglássák az értelmét mindannak, amit el kellett viselnie. Börtönben volt! El tudjátok képzelni, milyen kérdéseket tehetett fel a gyülekezet magának? Miért kellett ennek a mi pásztorunkkal megtörténni? Isten miért engedte meg ezt a fejleményt az ő életében? Zavarban voltak, bizonytalanul érezték magukat.

            Pál apostol tanácsolta nekik, hogy ne veszítsék el bátorságukat, és próbálják gondolataikat Isten akaratára és bölcsességére irányítani. "Oda vesd hálódat, ahová parancsoltam néked" mondja az Őr. Pál kitartó halász volt. Mindig azokon a vizeken halászott, amelyet Isten határozott meg néki. Bárhová is küld bennünket bölcsességében az Úr, bizonyos, h. mindig lesznek ott fülek, melyek készek a hallásra, és szívek, melyek készségesek a megértésre. Ilyen helyeket biztosít nékünk Jézus Krisztus az Ő kegyelméből, hogy ott prédikálhassunk.

Negyedik prédikációmat a Tim.II.4,1-8. versei alapján tartottam.

• A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben. A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által. Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél; A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre: Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.” Tim.II.4,1-8.

Témája Krisztus második eljövetele volt. A következőkről beszéltem:

Én hiszem, hogy mi, a Bibliában előre megjövendölt időben élünk, annak ellenére, hogy a teológusok, egyházvezetők, könyvkiadók és egyháztagok nem is igen érdeklődnek a tiszta kinyilatkoztatott igazságok megismerésére, megértésére. Inkább saját eszméikben és hagyományaikban bíznak. A teológiában sok helyen totális zavar uralkodik, s ez a zavar az egyetemekről a templom padjaiban ülő emberekre s az iskola padjaiban ülő gyerekre is áthatott.  
  A tisztánlátás számotokra most különösen fontos, mivel egy új lelkész meghívása vált szükségessé. Az egyház tulajdonképpeni lényegéről van szó. Ténykedésének mikéntje a papi szolgálat lényegét érinti. Ez a gyülekezet olyan lelkészt fog kapni, amilyent kíván magának. Ha olyan férfit akartok, aki a liberális teológián csüng, aki nem látja szükségét annak, hogy az emberek újjászülessenek, és aki nem sokat ad az evangélizálásra és a megtérésre, akkor olyant kaptok. Ha pedig olyan férfit akartok, aki keveset törődik azzal, hogy ifjaitokat megnyerje Krisztus számára, akkor őt fogjátok megkapni. Akartok- olyan lelki vezetőt kapni, aki azon fáradozik, hogy a napot valahogy eltöltse, inkább, minthogy lelki tanácsokat adjon és segítsen?
  Ha pedig olyan férfit akartok, aki Krisztus vére által való üdvösséget prédikálja, az evangélizációt és megtérést szükségesnek tartja, aki személyes bizonyságtételre és a lélekmentésre hivatottnak érzi magát, aki az ifjúságot a hit követelményével akarja szembesíteni, akkor őt kapjátok. Mit kívántok? Mit gondoltok, Isten mit kíván ennek a gyülekezetnek?   
  A prédikátor üzenete sokkal fontosabb, mint az ő megjelenése, hangja, magatartása és tulajdonságai. Nem a prédikátorban van az üdvösség megalapozva, hanem abban az evangéliumban, amit hirdet. Ha nem az evangéliumot prédikálja, úgy meg lehettek vele másképpen elégedve, ő mégsem az, akit Isten számotokra szeretne adni. Ez az az üzenet, melyet ez a szöveg mondani akar nékünk! Krisztus hamar eljön! Azért ennek az üzenetnek a tartalma nagyon döntő fontosságú számunkra. Ezért kell a lelkészeknek a szószékről egy határozott üzenetet hirdetni, és elhivatásuk felől bizonyosnak lenniük, hogy az igazságtól el ne térjenek, amelyre az embereknek oly nagy szükségük van.

Utolsó prédikációm alapgondolatát a Csel.20,18-32. 36-38. verseiből vettem.

• “Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt, szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és megpróbáltatás közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek; Hogy semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől. És most ímé én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám. Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik. De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát. Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát. Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit. És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.” Csel.20,18-32.
• “És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe. Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt. Keseregve kiváltképpen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.” Csel.20,36-38.

Ez volt utolsó prédikációm a bessemeri templomban, és amint ez később kiderült, utolsó prédikációm is volt, melyet lutheránus egyházi összejövetelen tartottam. Tartalma miatt, ami talán sok embert érint, teljes tartalmában közlöm.

Pál apostol útban volt Jeruzsálem felé. Ő és kísérői elérték Milétuszt, s mivel nem volt szándékában az Efézusban lévő gyülekezetet meglátogatni, azonban az ottani vénekkel mégis találkozni akart, kérte őket, jöjjenek el Milétuszba. Jól sejtette, hogy nagyon valószínű, hogy nem látja őket többé. Erre utal a 25. versben:

• “És most én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcámat ti mindnyájan, akik között átmentem, prédikálván az Istennek országát.” Csel.20,25.

Mivel jövendő sorsát előre sejtette, még utoljára az útmutatás és bátorítás szavait akarta nékik adni életútjukra. El tudom képzelni, hogyan érezte magát Pál apostol, mivel ma hasonlóan van velem. Noha nincs az az érzésem, hogy többé soha nem találkozunk, mert szeretem ezt a helyet, és ha Isten akarja, néha-néha visszatérek, azonban én sem szeretnék az útmutatás és bátorítás szavai nélkül elmenni tőletek.           
  A legtöbbet tenni értetek azzal tudom, ha Pál apostol példája nyomán, három dologra emlékeztetlek benneteket:

1. Pál apostol, szolgálatára és igehirdetésére emlékeztette őket. Három évig tanította és prédikálta előttük az evangéliumot. Az ember nem tudja ezt az időt elfelejteni, mintha semmi sem történt volna. Prédikálni nem egyszerű foglalkozást jelent. Ez egy elhivatás. Nem úgy megy az ember egyik helyről a másikra, mintha munkahelyeket váltana. Örök igazságokról van szó, és értékes véren megvásárolt emberekről. Több mint kétszer három esztendőt töltöttem veletek, és késztetve érzem magam, hogy szolgálatomra itt emlékeztesselek titeket.                              
         Pál ezt mondta: “semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként.” Csel.20,20. Én is megkíséreltem, hogy semmit se titkoljak el abból az igazságból, amit feltárt előttem Isten. Sok évvel ezelőtt, teológus koromban az apostol szavait magamévá tettem, és eldöntöttem, hogy nekem is csak egyetlen üzenetem lesz: Az Istenhez való megtérés szükségességének és a hitrejutás fontosságának képviselése. Ez a keresztény egyház üzenete!
         Ma a keresztény egyházakat azzal vádolják, hogy többé nem időszerű, nem korszerű mondanivalójuk. Hogy ezzel a szemrehányással szembeszállhassanak, elkezdenek arról prédikálni és tanítani, amit a világ hallani kíván: A szegényeket kenyérhez kell juttatni, a születésszabályozás problémájáról, a világ számára megteremtendő békéről, a politikai feszültségek megszüntetésének fontosságáról, és más emberi jólétet szolgáló eszmékről.                            
         Azonban az evangélium nem az általános emberi szükségletek kielégítéséről szóló üzenet! Az igehirdetés révén a bűntől kell megszabadulni az embereknek! Az egyház nem az által őrzi meg jelentőségét, hogy a világot utánozza és vele összhangban van. Ezen a módon éppen ott érdekelt, ahol üzenetére leginkább szüksége van. A módszereknek az idők változásával változniuk kell, ámde ha a tulajdonképpen üzenet változik, úgy az halálos kimenetelű lehet!          
         Isten Lelke Pál apostolt gyorsan Jeruzsálembe hívta. Istennek célja van minden egyes hívővel, terve van életével. Isten kinyilatkoztatja ezt a szándékát. Azok ismerik meg Istennek terveit, akik nyitottak, fogékonyak e befogadásra, megismerésre. Isten vezetésére nem vagyok olyan fogékony mint Pál apostol. Számomra a körülményeket kell úgy elrendezni, hogy nem marad más választáson, mint az Isten akarata szerinti döntés meghozatala. Ezzel a módszerrel vezetett eddig, és vezet most is, amióta csak követem Őt. Ez az én makacsságom, önfejűségem és hitetlenségem miatt szükséges. Azonban örülök, hogy egyáltalán vezet engem, és jellemgyengeségeim ellenére helyet jelölt ki számomra. Egy felől azonban egészen biztos vagyok, és veszem magamnak a bátorságot, hogy Pál apostol szavaival kifejezzem:

• “De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Csel.20,24.

A számomra megjelölt szolgálatot, kiosztott feladatot elfogadtam, és ti is ezt tettétek eddigi életetekben.
      Néhányan tanácsolták, hogy válasszak világi hivatást. Legyek tanár valamelyik iskolában, ahelyett, hogy azon az úton mennék tovább, melyet Isten mutatott nekem, s melyen eddig is vezetett. Ezt azonban nem tudom megtenni! Látjátok, Isten egy feladatot tűzött elém, s ezt a megbízatást még nem teljesítettem teljesen. Pál apostol sem végezte be munkáját, noha Efézusban a valóságban már befejezte. Most Jeruzsálembe kellett mennie, hogy ott tovább folytassa munkáját. Hűséges maradt feladatához, és határozottan tudta mondani az efézusi véneknek:

• “Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.” Csel.20,26-27.

Én is arra a tudatra hagyatkozom, hogy a hitet megtartottam, a jó hírt prédikáltam és tanítottam, úgy, hogy ennek a gyülekezetnek egyetlen tagja sem mondhatja, aki engem prédikálni hallott, hogy igehirdetéseimben az üdvösség és békesség útját nem elég világosan és érthetően tártam eléjük. A ti véretek nem tapad az én kezemhez. Biztos vagyok abban, hogy munkámat elvégeztem.

2. Pál apostol emlékeztette őket felelősségükre és feladatukra:

• “Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” Csel.20,28.

A vezető férfiakhoz és vénekhez beszélt. Ezek hordozták a nyáj legeltetésének terhét! Mindig fennáll az a veszély, hogy az üzenet elfelejtődik, és a munka elhanyagolódik, hogy a bátorság alább hagy, és az igazságot meghamisítják, ha a pásztor eltávozik.

• “Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.” Csel.20,29.

A gyülekezetben ma sok különböző fajtájú farkas van. Nevet is lehet nekik adni: humanisták, szinkretisták, liberálisok, mindenkit üdvözíteni akarók. Némelyek mind a négy nevet “kiérdemelten” viselik.   
    Humanista az, akinek hite egyedül az emberre, és annak jólétére irányul. Az emberben való hit az Istenben való hit pótlására lesz. Minden bibliai igazság relativizálva lesz. A humanistának nincsen evangéliuma, amit hirdetne: az embert nem úgy ismeri, mint bűnöst, akinek szüksége van megváltásra. A humanistának erős befolyása van a világmisszióra, s az egyház evangélizációjára hatással van, ámde tanításainak romboló kihatásai vannak.                             
    A liberalizmus lényegében negatív alaphangulatú. Inkább arról ismert, amit nem hisz, mint arról, amit hisz. Tagadja Isten magasabbrendűségét, Krisztus Istenségét, a helyettesítő, engesztelő halált, a feltámadást és Jézus szűztől születését.           
    A szinkretista azt hiszi, hogy minden ellentmondásos hitfelfogást lehet harmonizálni, és a vallások jelenségeit egymással össze lehet kötni.    
    A , mindenkit üdvözíteni akarók azon a véleményen vannak, hogy végül is minden ember üdvözülni fog. Számukra nincs Isten ítélete. Nem hiszik, hogy az embereknek meg kell békülniük Istennel, mert véleményük szerint már meg is békültek. Nem hiszik, hogy az embereknek meg kell újulniuk annak érdekében, hogy Krisztussal egyesüljenek, mert azt hiszik, hogy már Krisztusban vannak. Ez a tanítás elpusztítja az ember érzékeit.     
    Az ilyen farkasok körös-körül járnak, az egyház nem tudja világosan és egyértelműen hirdetni a világnak az igazi evangéliumot. Sőt, Pál apostol arra figyelmeztet, hogy azok soraiból, akikhez fordul, férfiak támadnak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.    
    Senki sem mentes a hatalom és befolyás utáni vágytól. Gyakran a “jó emberek” is engednek a rosszra való csábításnak annak érdekében, hogy ezáltal társadalmi rangot, tekintélyt és hatalmat szerezzenek. Azért vigyázzatok! – tanácsolja nékik. Elővigyázatosság a farkasokkal szemben, akik a nyájat meg akarják támadni, és a bűn irányában, amely saját szívünkben van.

2. Pál apostol emlékeztette őket a hit és az erő forrására.

• “És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.” Csel.20,32.

Noha a hívők csoportjához beszélt, tudta azt, hogy nekik is éppúgy kell növekedniük, mint neki. Aki azt hiszi, hogy már elérte a hit teljességét, és a Krisztus követés érett állapotát, ezért nem akar többé növekedni, az már elkezdett sorvadni és elhalni. Mit tudott volna még Pál apostol tenni? A közöttük való szolgálata befejeződött. Néhány pillanat múlva felmegy a hajóra, és Jeruzsálembe vitorlázik. A vének visszatérnek a városba és gyülekezeteikbe. Pálra Jeruzsálemben, a vénekre Efézusban várnak a feladatok. Ha valaki az evangélium hirdetése, a lélekmentési munka közepette, mikor bűnösök ismerik meg a szabadulás útját, létrehozzák a Krisztussal való kapcsolatukat, felismerik a bibliatanulmányozás értékeit, rádöbbennek az imádkozással járó áldásokra, és ekkor a pásztor új hívást kap, mit tehet mást, minthogy gyülekezetét az Úrra bízza. Isten Krisztusban megváltotta őket. A hívők közösségébe hívta őket. Szentlelkét tanítóul és vezetőül küldte számukra. Isten továbbra is megőrzi, tanítja, igazgatja és készteti őket.                              
  Én is szeretnélek titeket Istenre bízni, számotokra védelmét kérni. Adja Isten néktek továbbra is csodálatos Igéjét, amely hitetek épülésére szolgál! Többet nem tehetek. Kevesebbet nem szabad tennem!

• “És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe. Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt. Keseregve kiváltképpen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.” Csel.20,36-38.

Ez jó elválás volt. Utolsó üzenetében útmutatást és tanácsot adott nékik. Meghallgatták őt, amint feltételezzük, azzal a szándékkal, hogy szavait teljesítik. Minden jót kívántak néki és elkísérték őt a hajóra. Szemeit Jeruzsálem felé fordította, ahol új feladat várt rá, ahol még másoknak is kellett hallaniuk az Istenhez való megtérés szükségességének üzenetét, és a Jézus Krisztusban való hit jelentőségét. 
  És a vének mit tettek? A könnyek és búcsúszavak után – amikor a hajót már nem látták többé – visszamentek a városba, a gyülekezetbe, ki-ki a maga helyére, feladatának teljesítésére. Ugyanazzal az üzenettel!

Látjátok ti magatok is, hogy a történet nem szűnt meg a Csel. 20. fejezetével. Van még 21. fejezet is, ahol Pál apostol Tirusba érkezéséről találunk feljegyzést, ahol a hajó árúját kirakták.

• “És ott maradánk hét napig, miután feltaláltuk a tanítványokat, kik Pálnak mondják vala a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.” Csel.21,4.

Később ezt olvassuk:

• “Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.” Csel.21,17.

És nem sok idő múlva ismét tanított és bizonyságot tett. A történet még a 28. fejezettel sem fejeződik be, ahol azt találjuk, hogy Rómában

• “Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.” Csel.28,31.

A történet folytatódik. Az üzenet halad tovább. Itáliába, Közép-Európába, Angliába, Skandináviába, Afrikába, Amerikába! Mindig tovább megy, míg az idő beteljesedik és a munka befejeződik, és Krisztus megjelenik! Senki sem fogja feltartóztatni!

Az istentisztelet végén, utoljára mondtam az Ároni áldást a gyülekezet felett.

• “Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet.
• Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját te reád, és adjon békességet néked.” Móz.IV.6,24-26.

A gyülekezet “ámen”-nel felelt rá.

            Egyik után a másiknak nyújtottam kezet, amikor lelkipásztori szolgálatom befejeződött. Nem tudtam semmit sem szólni, csak fejemet bólintottam, és néha egy “köszönöm”-öt suttogtam el.

            A templom kiürült. Levetettem papi palástomat, gondosan összehajtottam és eltettem. Azután néhány pillanatig bánatosan álltam egyedül a templomban. Azután egy utolsó “ámen”-nel én is elhagytam eddigi működésem helyét.

(Folytatása következik)