12. Pecsétek

2017.01.12 10:10

A három utolsó pecsét

Jelenések 6:9-17.

Biztosan izgulsz már, hogy mit jelenthetnek a következő pecsétek. Az látszik, hogy időben egyre közelebb jutnak hozzánk.

Az ötödik pecsét felnyitásakor nem ló és lovas jött elő, hanem a mártírok vére kiáltott Istenhez, hogy tegyen igazságot. Ez a jelenet azt a kort hozza elénk, amikor a reformáció kezdetén nagyon sok kereszténynek mártírként kellett meghalnia hitéért.

A hatodik pecsét az égi jelenségekre irányítja a figyelmünket. Beszél egy nagy földrengésről, majd arról, hogy a nap és a hold is elsötétedik, utána a csillaghullásról, végül az ég felgöngyölítéséről szól a prófécia.

A négy esemény közül három már bekövetkezett. A lisszaboni földrengés 1755. november 1-én. Ez volt az addigi idők legnagyobb földrengése, amilyent azelőtt még sehol nem észleltek. Az észak-amerikai sötét nap 1780. május 19-én volt. A rendkívüli esemény mindenkit megdöbbentett. Reggel felkelt a Nap, de 9 óra körül szinte tapintható sötétség ereszkedett le, ami egészen estig tartott. A Nap réz-színű volt. Félelmetes látvány! A csillaghullás 1832. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka volt. Olyan sűrűn hullottak a meteorok, mint a záporeső. Ezek a jelenségek az istenfélő emberek figyelmét a Bibliára irányították. Ők Isten segítségével felismerték, hogy Jézus eljövetelének jelei ezek a jelenségek. Sok-sok ezer ember kezdte várni Jézus eljövetelét, és minden nap ezrek csatlakoznak ma is hozzájuk.

Nemsokára eljön Jézus, amit a hetedik pecsét mutatott be. Csend lesz a mennyben, amíg Jézus és angyalai eljönnek Isten gyermekeiért a földre. Lehet, hogy most egy kis félelmet érzel, vajon mi következik ezután? Azonban nem kell félned, mert Jézus szeret.

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy kis történet. Kísérleti laborban dolgoztam vegyésztechnikusként. Volt egy nagyon precíz, mondhatni, kemény főnököm, aki megkövetelte a rendet, fegyelmet tartott. Egy hétig szabadságon volt. Ezalatt munkatársaimmal végigvittünk egy kísérletet, olyant, amit még eddig nem végeztünk el főnökünk jelenléte nélkül. Mindannyian izgatottan vártuk a hétfőt, amikor megérkezett. Mondanom sem kell, milyen jó érzés volt elismerő szavait hallgatni.

Ez egy gyenge példa ahhoz, amit Isten tartogat övéinek, amikor azt mondja: Gyertek Atyám áldott gyermekei, örököljétek azt az országot, amit számotokra készítettem a világ megalapítása előtt!

Légy bátor, nem kell félned, Isten szeret téged!