15. rész

Különösen érdekelt még az adventista teológia úrvacsoráról szóló tanítása. Kor.I.11, kimutatja, hogy Krisztus az Úrvacsora ünnepén jelen van. Azonban a bornak és kenyérnek Krisztus testévé és vérévé való átváltozása, melyet a római katolikus tan képvisel, nem olvasható ki az úrvacsorai történetből. Mégis világossá lesz, hogy Krisztus valahogyan valóban jelen van.

A legjelentősebb reformátorok, különösen Luther és Kálvin, alapvetően egyek voltak ezen a ponton, ha a jelenlét-módját különbözően értékelték is. Egyik tanfolyamon alkalmam volt egymással összehasonlítani Luther, Kálvin, Zwingli és az adventista szerző E. G. White teológiai nézetét az Úrvacsorával kapcsolatban. Meglepetésemre felfedeztem, hogy E. G. White szemlélete visszatükrözte a három nagy reformátor gondolatait, és ezzel igazán ökumenikusnak bizonyult. Az Úrvacsorával kapcsolatos átfogó kijelentéseit megtaláljuk a Világ Reménye c. könyvben (magyarban: “Az én emlékezetemre” c. fejezetben) Kálvinhoz hasonlóan, ő is Krisztus áldozatának emlék-vacsorájaként nevezi. Az a tanácsa, hogy az Úrvacsorában részesülő hívők, irányítsák figyelmüket Krisztus keresztjére, ugyancsak Kálvin gondolataira emlékeztet. Miközben a hívő Krisztus szeretetét szemléli, gondolatai nemesbednek, szíve megtisztul és jelleme átalakul. Más szóval: a hívőben egy belső lelki élmény jön létre az Úrvacsora vételekor.

A kenyérről és borról azt mondja E. G. White:

“Ezeket az elemeket választotta ki Jézus, hogy általa a saját makulátlan áldozatát bemutassa.”

Ezzel a kijelentésével nagyon közel kerül Zwinglihez.

            Lutherral abban egyezik, hogy Krisztus az Úrvacsoránál valóban jelen van. Azt írja:

“Krisztus drága vére által megtisztított szívvel, annak teljes tudatában, - ha láthatatlanul is -, jelen van. Hallaniuk kell szavait: ’Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom néktek, amint a világ adja.’ Jn.14,27.”

E. G. White az Úrvacsorát olyan eseménynek látja, melynél Isten cselekszik. Hasonlóképpen mondja mint Luther:

“Még hogyha méltatlan kezek és szívek készítik is el, és osztják ki azt, Krisztus jelen van, hogy szolgáljon gyermekeinek.” (Világ reménye 352. old.)

Mivel a hívők az Úrvacsorában az “Úrral találkoznak”, áldásának kiosztása nem függ az ünnepélyt vezető személy jellemétől. Amint Luther és Kálvin, E. G. White is felismeri az Úrvacsora áldását elnyeréséhez a hit szükségességét.

“Miközben hittel elmélkedünk Jézus nagy áldozata felett, lelkünk felszívja Krisztus lelki életét. Minden újabb úrvacsora újabb és nagyobb erőt nyújt. (i.m. 384. old.)

Földi életünket Krisztus halálának köszönhetjük – írja.

“Minden embernek, akár igaznak, akár bűnösnek, mindennapi kenyerét az Úr teste és vére juttatja. Így a család asztala az Úr asztalává válik, és minden vacsora szent vacsorává.” (i.m. 384. old.)

Az Úrvacsora ilyen megértése, egy csodálatos egységként a reformáció legjobb eucharisztikus teológiájának felel meg. Ez rámutat a h. n. adventisták közössége életének lelki gazdagságára. Az utolsó idő gyülekezetétől joggal várható el a bibliai hit és élet ilyen átfogó megértése.

X.E. G. White jelentősége a h. n. adventisták közössége számára

Noha már előbb is hallottam E. G. White nevét, mielőtt feleségem az adventi közösséghez csatlakozott volna, mégis személyes véleményt nem alkothattam róla. Azonban határozottan ellene fordultam annak a felfogásnak, véleménynek, hogy a jövendölés adományának birtokában lenne, és így értékes útmutatásokat adhatna számunkra. Általában nem kételkedem a prófétai adomány valóságában, csupán csak abban, hogy ő bírt volna ezzel az adománnyal. Ehhez jött még a férfi-büszkeség, ami azzal jár, hogy csak kényszerűségből fogad el nőtől valami tanácsot.

            Úgy gondoltam, hogy feleségem elveszítette lelki egyensúlyát, amikor azt láttam, hogy E. G. White könyveit csakúgy falja. Az 1968/69-es évben elolvasta a “Nagy küzdelem”, “Jézus élete”, “Apostolok története” és még más egyéb könyveket is. 1970-ben a “Bizonyságtételeket” olvasta el.

            Azt vártam, hogy E. G. White helyzete lesz a legnehezebben érthető és elfogadható része az adventista tanításnak. Ténylegesen jól felkészültem arra, hogy az egész ügyet kinevessem és kigúnyoljam. Azonban ez csak addig tartott, míg saját magam el nem kezdtem foglalkozni vele.

            A nem-adventista olvasó számára talán szükséges itt egy életrajzi vázlatot adni E. G. White-ről.

1827. november 26-án született iker-testvérével, Maine államban, Gorham közelében, egyik farmon.      
            Szülei: Robert és Eunice Harmon, farmerek voltak, míg Maine-beli Portlandba nem költöztek, ahol édesapja egy kisebb céget alapított hogy nyolc gyermekes családjának , jobb megélhetési lehetőséget biztosíthasson.           
            Ellen, élénk, eleven leányka volt, vidámságáról és segítőkészségéről volt ismert, és édesapjának segített a kalapgyárban. Amikor kilenc éves korában egyik napon iskolából hazafelé ment, egyik iskolatársa egy kővel megsebesítette. Az orrcsontját összezúzó ütés három hetes eszméletlenséget okozott neki. Ettől a naptól fogva egészsége megromlott. Csaknem csodával határos, hogy életében mégis olyan rendkívül tevékeny és eredményes volt. A baleset következtében nem tudott többé iskolába járni.            
            1840 nyarán Ellen és szülei, egy methodista sátor-összejövetelen vettek részt, amikor a 12 éves leányka ott adta át életét az Úr Jézus Krisztusnak. 1842-ben egy methodista lelkész alámerítéssel megkeresztelte, és június 26-án felvették a methodista egyházba. A család már előbb is részt vett vallásos összejöveteleken, melyet Miller Vilmos vándorprédikátor és evangélista tartott Portlandban, s annak üzenetét, a Krisztus visszajöveteléről szóló reménységet, örömmel fogadták.         
            Ellen Harmon egy lelkes és tehetséges misszionárius lett, aki buzgón hirdette Krisztus visszajövetelének tanait. Sok mindenről lemondott azért, hogy az evangélizáció számára röpiratok előállítását elősegíthesse.           
            1844 decemberének végén, a Miller-követők egyik kritikus idejében, Portlandba látogatott barátnőjéhez. Ott élte át az immár tizenhét éves Ellen Harmon, első látomását, melyet egész sor követett ezután. Ebben az első látomásban, szimbolikusan szemlélte az adventhívők diadalmas megérkezését Isten városába. Vonakodva beszélte el látomását barátainak. Mindnyájan Istentől származó világosságot láttak benne. Megerősítette reménységüket.          
            A negyvenes és ötvenes évek nem voltak könnyűek az adventisták számára. Gúnyolódásoknak voltak kitéve meghiúsult reményeik, valamint Ellen Harmon látomásai miatt. Saját soraikban küzdeniük kellett az egyenetlenségek és a fanatizmus ellen. Ezek a jelenségek szakadásokhoz vezettek.           
            További látomásai alapján tudott fellépni a fanatizmus és a hamis tanok ellen. Nem volt könnyű helyzete, mivel sokan nem hittek látomásaiban, és fiatal kora miatt előítélettel viseltettek vele szemben. Ez a kételkedés, bizalmatlanság, érthető. Az ilyen jelenségeket nagy körültekintéssel és gondosan kell megvizsgálni. A Biblia is óvatosságra int. Azonban a Biblia azt is megkívánja, hogy az ilyen igényeket – vagyis a prófétaság adományának bírását – alaposan meg kell vizsgálni, hogy vajon Istentől van-e. Hogy valami jó-e vagy rossz, azt lehetetlenség csak úgy kitalálni. Szükség van pontos, bibliai normák által meghatározott vizsgálatra. Csak dicsérhetjük az adventista pionírokat, mivel kételkedésük és fenntartásaik ellenére is készek voltak ilyen vizsgálatra.     
            Különböző alkalmakkor, látomásai közben, jelen voltak férfiak és nők egyaránt. Ezek közül sokan tekintélyes polgárok és komoly keresztények voltak. Pontosan dokumentált esetleírásokat őriz az egyház ma is, amelyek tőlük származnak. Miután az Ellen Harmonnal történő jelenségeket elővigyázatosan, gondosan megvizsgálták, látomásai alatt személyét megfigyelték, Isten adományának fogadták el azt ami történt. Útmutatásait követték, elfogadták. Tanításai a közösség kialakulásának éveiben felbecsülhetetlen értékeknek bizonyultak az adventi gyülekezet számára.
            A h. n. adventisták bírálói gyakran azt állítják, hogy az adventisták teológiája E. G. White látomásain alapszik. Ez nem így van! Az adventisták E. G. White útmutatásait, tanácsait, Istentől inspiráltaknak tekintik, és ezért értékelik, s veszik figyelembe, azonban a h. n. adventisták közösségének hitpontjai a Bibliából származnak. Az adventi közösség keletkezésének gondos tanulmányozása megmutatja, hogy hitpontjaikat gyakran sok évvel előbb megfogalmazták, mielőtt E. G. White arról a témáról látomást kapott volna.       
            A tan és a lelki élet döntő próbája az a kérdés, vajon Krisztusnak tulajdonítanak-e dicsőséget vagy sem. Gyakorlatilag E. G. White nagyon is terjedelmes írásainak minden oldala Krisztust mutatja be és Őt dicsőíti. Az olvasót minduntalan Isten Igéjéhez irányítja, és a Bibliában való hitre, a bibliai igazságok követésére készteti. E. G. White legélesebb bírálója D. M. Canright, egykori barát és adventista prédikátor, egész sor idézettel be akarja bizonyítani, hogy önmagát állította előtérbe. Azonban amikor ezeket a hivatkozási helyeket megvizsgáltam E. G. White írásaiban, úgy találtam, hogy semmiképpen sem dicsőíti önmagát, mint ahogy azt róla terjesztették. A Canright által idézett kijelentések inkább ennek ellentétét igazolják.            
            Ellen Harmon és James White 846 augusztusában összeházasodtak. 1860-ig a család négy fiúval gyarapodott. Az első évek kísérője a szegénység és gond volt. James White-nek gyér vándor prédikátori bevételét pótolnia kellett mezőgazdasági munkával.
            E. G. White első könyve 1851-ben jelent meg. 1855-ben a család Michiganban lévő Battle Creek-be költözött, hogy ott az adventista kiadótársaságot újra megalapítsák. A következő években a még fiatal, azonban növekvő létszámú közösséget megszilárdítani igyekeztek. Soka utaztak ás bátorították a tagokat.  
            A White családot nem kerülték el a szenvedések és fájdalmak sem. Első fiuk, Henry, 16 éves korában halt meg. A másik, Herbert, kisbabaként halt meg. Az édesapát 1881. aug. 6-án érte a halál Battle Creekben. E. G. White élete során sokat betegeskedett. Úgy látszott, az Úr ezáltal akarta őt arra indítani, hogy alázatos maradjon rendkívüli adománya ellenére is.   
            E. G. White-nek, hosszú élete alatt több mint 50 könyve jelent meg. Csekély iskolai műveltsége ellenére mégis mérhetetlen befolyást gyakorolt a szombat hirdetésében, egy új, egészséges életmód ismertetésében, Krisztus visszajövetelének érdekében, és az adventista gyülekezet különleges, sajátos missziójáért. Döntően hozzájárult iskolák és kórházak létesítéséhez, és sok cikket írt a “The Advent Review and Sabbath Herald” című folyóiratban. Az 1885-87-es éveket Európában töltötte, ahol Svájcot, Angliát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, Norvégiát és Svédországot látogatta meg.  
            1891 decemberében elérte Ausztráliát is, ahol látogatása az Avondale kollégium megalapításához és egy orvosi misszió mű létrehozásához vezetett.   
            1900-ban visszatért Amerikába, és Stramszki István Helena-ban telepedett le. Életének utolsó 15 évét még utazásokkal és írással töltötte el. E. G. White 1909-ben jelent meg utoljára a h. n. adventisták Generál Konferenciájának ülésén. Utolsó betegsége 1915. febr. 13-án kezdődött, amikor dolgozószobájába belépve elesett. Ezután öt hónapot ágyban vagy tolószékéhez kötve töltött. 87 év után fejeződött be ezen szokatlan, figyelemre méltó nőnek az élete. Battle Creekben az Oak Hill-i temetőben van férje mellett eltemetve.

Az adventmozgalomban végzett egészszolgálata alatt, mindig visszautasította, hogy hivatalos tisztséget, vezető szerepet töltsön be. Ennek ellenére mégis annyi tiszteletet gyakoroltak irányában, hogy a közösség vezetői tanácsait, útmutatásait általában figyelembe vették. A tapasztalat arra tanított, hogy tanácsaiban bízni lehet. Bizonyára nem volt könnyű elismerni a prófétaság adományát, azonban egy ilyen tényt nem lehetett szándékosan mellőzni, figyelmen kívül hagyni. Az adományt vizsgálat alá kell vetni, amely vizsgálat vagy igazolja, vagy elveti azt. Isten Igéje azt tanácsolja, hogy a megvizsgálásra kerülő lelkek esetében

• “Gyümölcseikről ismeritek meg őket”.

E. G. White működése, munkája, egységhez vezetett, és az adventista gyülekezetnek fantasztikus növekedését eredményezte. Emberek ezrei tudják tanúsítani, hogy írásai mennyire segítettek nekik Jézus Krisztust élő, eleven módon megtapasztalni. A Jézushoz vezető út c. könyve a kereszténységre jutás útjának legjobb bemutatása, amely valaha íródott.

            Halálakor elismeréssel adóztak néki az egyházon belüli és kívüli férfiak, mint egy nagy személyiség előtt, aki az ő korában hatalmas befolyást árasztott a jóra. Az idő igazolta tanácsainak helyességét úgy az egészségre, valamint a nevelésre vonatkozóan. Ma már jól ismerjük a dohány, az alkohol és a drogok káros következményeit, amelyektől már az ő idejében óvott. Figyelmeztetett az állati zsírok veszélyeire is. Ma már ismerjük a koleszterin szerepét a szív- és érbetegségekben. Az egész világon számtalan ember kezdte el az általa tanácsolt hústalan táplálkozás gyakorlását. Mivel ebben a dologban neki lett igaza, jogosan kérdezhetjük: vajon más területen nincs-e mondanivalója számunkra?

            A h. n. adventisták nem hiszik, hogy E. G. White könyvei a Biblia kánonjával egyenlők lennének, és azokkal a Biblia könyveit kiegészíteni kellene. Írásai nem állnak egy szinten a Bibliával. Azonban mint isteni irányelvek, és mint értékes szövegmagyarázatok, eligazításul adattak Isten Igéjének megértéséhez, alkalmazásához.

            Amit Isten az emberrel közölt, azt komolyan kell venni. Nem tagadhatjuk, hogy a jövendölés a lelki adományok közé tartozik, melyet Isten az Ő gyülekezetének ad. (Kor.I.12,1-31. Kor.I.14,1-25. Ef.4,11-16.) Ef.4,12-ben ezt olvassuk:

• “A szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára a Krisztus testének építésére.” Ef.4,12.

A jövendölés a hit teljességét kell hogy szolgálja,

• “hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele”. Ef.4,14.

Ez különösen az utolsó napok gyülekezetére nézve időszerű.

            E. G. White írásai Isten Igéjének harmonikus magyarázatát mutatják be, mely Jézus Krisztus személyét helyezi a középpontba. Minden hitpontról, mellyel foglalkozik, oly módon ír, hogy azzal Krisztust dicsőítse meg. Írásai Krisztust, mint a világ Megváltóját mutatják be.

Akárcsak Luthernek, Kálvinnak és más nagy reformátornak, neki is alapvető vezérmotívuma a hit általi, kegyelemből való megigazulás volt.

            Battle Creekben, a gyülekezet szószékén a következő felvésett gondolatot olvastam:

• “Uram, látni akarjuk Jézust.”

Nem is lehetne beszédesebb bizonyságot tenni E. G. White krisztocentrikus örökségéről, mint ezzel.

            Írásai milyenkapcsolatban vannak a Biblia tanulmányozásával és a fejlődő adventista teológiával? Más szavakkal: írásai akadályozzák-e a további bibliai tanulmányozást és új ismeretekre jutást?

Az adventista teológia fejlődésében iránymutató és tanácsadó szerepet játszott. Útmutatásai nagy segítséget jelentettek, különösen az első világháború utáni időben, amikor Európában az u.n. liberális teológia fejlődött ki. A második világháború után Amerikában az adventista gyülekezetet megóvta az ökumenizmustól, amely a megtérésre való felhívást nem látta többé a legfontosabb feladatának, és a keresztényi igehirdetés céljának, s amely a törvény és Isten evangéliuma közötti történelmi kapcsolatot elutasította, és a keresztény szabadság lényegének félreértéséhez vezetett.

            Az igaz, hogy Isten szabaddá tett bennünket, azonban nem azért, hogy saját egyéni véleményünk, tetszésünk szerint éljünk. Áldozata és ereje által mindentől meg akar szabadítani, ami akadályoz abban, hogy Neki engedelmeskedjünk, azaz Sátán és a bűn hatalmától. Ha ezektől megszabadított, akkor valósággal szabadok vagyunk olyan életre, amelyre Ő az irányt megmutatta nékünk, és a Szentlélek által képesít is erre bennünket. E. G. White tanításai megpróbálták az isteni kinyilatkoztatás és az Isten megváltási tervének fundamentális elemeit megőrizni a 19. és 20. század vallási liberalizmusa ellenére is, és újra felemelni és azok között terjeszteni, akik készek voltak hallgatni azt.

            A Biblia tanulmányozásához és Isten Igéjének kutatásához az út nyitva áll az adventista gyülekezet előtt. E. G. White könyvei nem akadályozzák a Biblia tanulmányozását, és nem állnak az ismeretekben való növekedés akadályaként utunkban. Inkább védelmet jelentenek, hogy az egyház nehogy eltérjen Isten kinyilatkoztatásaitól.

            Az egyetemükön való tanulmányozásom ideje alatt megállapítottam, hogy a h. n. adventistáknak szilárd az a meggyőződése, hogy a Biblia az egyetlen érvényes tekintély. E. G. White írásai a Szentírásra mutatnak, mint az egyetlen megbízható és hiteles forrásra a hit és az élet számára. Saját írásáról úgy beszélt E. G. White, mint egy kisebb világosságról, mely a nagyobb világosságra mutat. A teológiai fakultás egyik professzora az adventista teológiát úgy írta le, mint “új világosságot” és nem mint új igazságot.

            Luther Márton munkásságáról is nyugodtan beszélhetünk úgy, mint egy kisebb világosságról, mely a Bibliára, mint nagyobb világosságra mutatott. Isten hasonló módon akarja E. G. White műveit arra felhasználni, hogy a reformációt, amely akkor elkezdődött, befejezze általa. Luther és E. G. White között lényeges különbség Isten megszólalásának módja és jellege. Luther, Isten Igéjét az ő korában erős lelki küzdelem után hirdette a Bibliából felismert üzenetként. Ezzel ellentétben E. G. White-nek Isten látomással segített Isten Igéjének hirdetésében. Mindkét esetben a Lélek ugyanaz: Jézus Krisztus Lelke!

            Meggyőződésemmé vált, hogy Isten a világtörténelem utolsó napjaiban minden lelki adományban részesíteni fogja Krisztus hűséges gyülekezetének életét és cselekedeteit.

            Egyáltalán nem volt nehéz E. G. White jelentőségét és jövendöléseinek bizalomra méltó voltát elismerni. Hogyan volt ez lehetséges? Úgy, hogy elszántam magam arra, hogy emberi hitetlenségemet és kételkedésemet félre téve, elfogulatlanul megvizsgáltam működését. Könyveiből –annyit olvastam, amennyit csak tudtam. Az igazság az igazság. Krisztus Lelke az Krisztus Lelke. Ha Ön is olvassa ezeket a könyveket, ugyanazon tényt fogja megismerni. Meggyőző erővel bírnak, nyugtalanítják, sőt, talán bosszantani is fogják midőn szívének állapotára és életvitelére tekint. Azonban Krisztus keresztjéhez is elvezetik. Megismétlődik az Önök életében is az én tapasztalatom: Gyógyító balzsam lesz Önnek is.

(Folytatása következik)