18. rész

A tenger-öböl fehér homok-strandján volt alkalmam gondolkozni és imádkozni. Ismételten átgondoltam az egyes érveket, és összehasonlítottam az adventista közösség teológiáját és életformáját a lutheránussal. Úgy gondoltam, hogy egy nagyon nehéz döntés előtt állok, azonban egyáltalán nem volt nehéz. Minden bibliai és gyakorlati érv a h. n. adventisták mellett szólt. Amikor ismerőseimet döntésem felől tájékoztattam, így nyilatkoztak: “Választásod kézenfekvő volt, Isten erre vezetett téged.” Így tehát azonnal egy nem várt oldalról kaptam döntésem megerősítését.

            Házassági ígéretemhez és a papi rendhez való fogadalmam iránti hűségben szereztem meg keresztényi életem legnagyobb válságában a győzelmet. Azonban semmiképpen sem akarom azt a benyomást kelteni, mintha a keresztény hit sajátosságai már az Andrews egyetem tapasztalata előtt ismeretlenek lettek volna előttem. Ahelyett arról van szó, hogy új meglátáshoz jutottam, és a régen ápolt meggyőződéseket új formába öntöttem.

            Az Andrews egyetemre való visszatérésem után egy visszalépési kérvényt küldtem el a Lutheránus egyház New York-i székhelyére. Megkaptam a lemondási kérvényem elfogadásának igazolását, és az adventista teológián végzett tanulmányom alapján 1971. ápr. 24-én dr. Thomas Blincos által, az egyetem ionér-emléktemplomában alámerítkezés által megkeresztelkedtem.

            A visszaállított lelki egység által nem láttam többé Shirleyt idegennek. A szakadék, mely szétválasztott bennünket, eltűnt. Egyszerre egy közös célban egyesültünk ismét.

I.Az adventista gyülekezet történelmi perspektívája

Milyen gyülekezet is az, amelyhez csatlakoztam? Talán úgy tudom legjobban bemutatni, ha a h. n. adventista közösséget történelmi összefüggésbe helyezem.

            A keresztény egyház történelmét nagyjából négy szakaszra lehet felosztani.

1.Az első korszak az apostolok korától kb. a II. szd. végéig.

Ez az időszak az ősgyülekezet idejét foglalja magában. Pál apostol, levelei (episztolái) segítenek tanaik, írásaik megfogalmazásánál, és az ő utazásainak köszönhetjük a kereszténység elterjedését az akkor ismert világban. Ez a küzdelem és üldöztetés kora volt. Hamis tanok, melyek különösen Krisztus személyét támadták, az egyházat elpusztítással fenyegették. Egyházi vezetők megalkották az első hitvallomásokat, és kifejlődött az egyház-vezetés olyan formája, amely az idők folyamán az egyház eredeti állapotát teljesen megváltoztatta.

2.A második korszak a II. szd. végétől egészen a XVI. szd. második évtizedéig terjed

Ebben a korszakban ment végbe a püspöki hatalom kifejlődése, Róma püspökének növekvő uralma, felülemelkedése. Az egyház megszövegezte a Szentháromság, az Atya, Fiú és Szentlélek dogmáját. 325-ben a Niceai Zsinaton a teológusok egyesültek a Krisztusnak az Ő Atyjához való viszonyáról vallott nézetben. A bibliai tanok mellett olyan állítások, elképzelések is születtek, mint az Isten anyjának, Máriának imádata, aki a szentek között az első. E hosszú korszakban alakult ki a kenyér és a bor átlényegülésének tana. Az a tanítás, miszerint a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé az Úrvacsora alkalmával. A mise fogalmának meghatározása is ekkor történt. A tisztító tűzről szóló tan bevezetése, a bűnbocsátó cédulák ámítása. Ebben az időben növekedett a pápa és az egyház politikai befolyása is a Római Birodalom felett. Azok a bonyodalmak, melyek ezen befolyást kiváltották, végül a pápai szék körüli ellentéthez, vitához vezettek. A harcok odáig fajultak, hogy a pápa székhelyét 1309-ben Avignonba, Franciaországba helyezték át. Tulajdonképpen időnként két pápa volt az egyház élén egy időben. Az egyik Franciaországba, a másik Olaszországban uralkodott. Ez a szkizma, egyház-szakadás, a kereszténység nagy skandaluma volt. Az 1417. novemberében, Konstancában megtartott zsinat véget vetett a szakadásnak. Ezután a pápaságnak soha sem sikerült ismét a régi hatalomhoz jutni. A pápai hivatal abszolút tekintélyéből olyan valami lett, mint az egyház alkotmányos monarchiája. A következő pápák megkísérlik az eredeti hatalmat és nagyságot újra visszaállítani.

3.A harmadik korszak a XVI. szd. nagy protestáns reformációjával kezdődött.

Ennek gyökerei természetesen visszább nyúlnak. A XV. szd. reneszánszát erős kutatási törekvés jellemezte. Csak Németországban 1409-1506 között tizenkét egyetemet létesítettek. A humanizmus teológiai, filozófiai iskolája ebben az időben mint a reneszánsz kor mellékproduktuma jött létre. A humanisták sokan vallásos érzelműek voltak, és a reformáció számára útkészítői szerepet láttak el. Újra átkutatták a keresztény forrásokat, és egy új életbeállítottsághoz jutottak, akik keresték a tradícionalizmustól való megszabadulást. Rotterdami Erasmus, a leghíresebb keresztény humanista, erős befolyást gyakorolt Luther korára.

            Habár felfogása még nem vezetett el a római katolikus egyházzal való szakításhoz, azonban kritizálta az egyházban terjengő babonát és romlást.

Luther Márton más szerepet töltött be. Isten arra használta fel őt Melanchtonnal, Kálvinnal, Zwinglivel és másokkal együtt, hogy a világnak az örömüzenetet visszaadja annak érdekében, hogy az isteni kegyelmet elfogadhassák. A protestáns egyházak nagy evangéliumi erővé váltak. A különböző protestáns irányzatokon belül történő teológiai megszilárdulásnak hosszabb időszaka után, nagy lelkesedés jött létre a missziós vállalkozások iránt.

4.A negyedik korszak Nathan Söderblom érseki tisztségével kezdődött

Ő a svéd lutheránus egyházban működött (1914-1931.). A keresztényi egység eszménye iránti lelkesedésében főszervezőjévé lett a protestánsok első ökumenikus konferenciájának, mely 1925-ben Stockholmban lett megtartva. Ettől kezdve a kereszténység egy ökumenikus korszakban él, amelyben sok eltérő hitvallású közösség egy új egyházi szervezetben egyesült.

            Az ökumenikus mozgalom egyik örvendetes mellékproduktuma az arra való készség, hogy a legkülönbözőbb keresztény irányzatok megtanulják kölcsönösen egymást megismerni és értékelni. Az érem másik oldala pedig, hogy sok helyen a protestáns teológiai örökség felhígításához vezetett ez a jelenség. Az a jóhiszeműségből fakadó szándék vezette őket, hogy egységrejutásukkal az evangéliumhirdetést hatásossá, s egyáltalán lehetővé tegyék. Ez a törekvés sok laikust megzavart és bizonytalanságot terjesztett a kérdésben, hogy milyen alapvető értéke van egyáltalán az ökumenének, és milyen pozíciót tölt be a mindenkori egyház az írásmagyarázásban. A hívők növekvő mértékben nyugtalanok és nyugtalankodnak az olyan irányzat miatt, amely eltávolít a bibliai és történelmi kereszténységtől.

            Amikor vége lett a reformáció korszakának, és az ökumenikus korszak kibontakozásán fáradoztak, a h. n. adventisták közössége a történelem színpadára lépett. Jelentéktelen kezdetből, amely 1840-es években a Dániel könyvének magyarázásához vezethető vissza, keletkezett az az advent-mozgalom, amely ma már az egész világon elterjedt. Misszióállomásai csaknem mindenütt megtalálhatók. Az eredmény csodálatos. Az egész földkerekségen ezrek csatlakoznak azon közösséghez, amely úgy látszik ismeri célját egy olyan világban, amely bizonytalan rendeltetésűnek látszik.

            Hogyan ment ez végbe?

LeRoy E. Froom tollából származó mondat tartalmazza a feleletet. Ezt írja:

“Ebben a régi világban semmi sem hatalmasabb, mint a mennyből küldött igazság, amelynek eljött az ideje. Egyetlen emberi kéz sem tudja feltartóztatni vagy irányától eltéríteni. Az egész menny mögötte áll hirdetésének. A meghatározott idő eljövetelével a követek és az üzenet megjelennek. Némelyek semmibe veszik, küzdenek ellene, vagy elvetik, azonban bizonyságtételüket hallani fogják, és azok elérik méltó hatásukat. Ha az emberek elmulasztják a bizonyságtevést, Isten a köveket hívja annak meghirdetésére. (Lk.19,40. Movement of Destiny. 55. old.)

Isten a h. n. adventisták közösségét életre hívta, hogy az utolsó evangéliumi üzenetet hirdesse általuk. A világ számára egy felrázó üzenete van, és az egyházak számára két súlypont:

1. A hitetlen emberiségnek Krisztust, mint Megváltót bemutatni, őket üdvösségre vezetni.

2. Az egyházakat az eljövendő ítéletre figyelmeztetni, és ugyanakkor Isten hűséges népét az elpártolt, hitehagyó egyházból kihívni.

Az adventisták feladatának ez utóbbi szempontja a többi vallási közösségek között nagy bosszúságot és haragot idézett elő, mivel nem látják ennek szükségességét. Isten azonban fontosnak tartja ezt. Emberek kinevethetik és gúnyolhatják ezt a meggyőződést, de feltartóztatni nem tudják terjedését, mivel az Írásnak megfelelő és isteni eredetű. Őrizkednünk kell attól, hogy éppen azt utasítsuk vissza, amit Isten arra rendelt, hogy általa népét az utolsó győzelemre vezesse. Isten a h. n. adventisták közösségének a kihívás különleges üzenetét adta. Irgalmasságában egy olyan helyet akar készíteni világszéles népe számára, ahová menekülhet, ha látja mi történik a keresztény evangéliummal a különböző egyházakban. Mivel a világot és népét szereti, elküldi a három angyal üzenetét.

• És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő  ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette + a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott  Babilon, + a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából  adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és  bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje  felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének + bélyegét felveszi. Itt van a  szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! Jel.14,6-12.

Isten ebben az igeszakaszban közli, hogy röviddel az Úr visszajövetele előtt, egy különleges evangéliumi felhívást küld az egész világra. A Jel.14. fejezetében a közölt felhívás fontos ismertető jele az egyedül Krisztus általi megváltás. Beleértve a Teremtő imádatára való felhívást, beleértve az evolúció-teória iránti növekvő kompromisszumos készséget, sok egyház és teológus. Isten ezen utolsó üzenete figyelmeztet a kereszténység növekvő hitehagyására és az ítéletre, amely azokat éri, akik a hitehagyó vallásos rendszer mellett kitartanak. Mindazok, akik a Teremtő Isten imádatára való felhívást követni akarják, elismerik a hetednapi szombatot, mint Isten iránti engedelmesség jelét. A szombat a hűség egyik része, azoké, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.

• Itt van a  szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! Jel.14,12.

Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a h. n. adventisták közösségében meglássam az egyedüli intézményt, mely az egész emberiség javára van: nem egy másodrendű szekta az, hanem egy dinamikus , hatalmas lelki mozgalom.

Az evangélium hirdetése érdekében a legjobb technikai segéd-eszközöket bevetve, szeretnék az embereket Isten számára megnyerni. Az a nagy felelősség, melyet Krisztus második eljövetelének hirdetésé iránt éreznek, nem tette őket érzéketlenné a világ szükségleteivel szemben. Ellenkezőleg! Azokból a milliókból, melyet az adventhívők tized és adományként adnak, a közösség egy bámulatos és gyorsan növekvő orvosi-evangélizációs misszióvállalkozást tart fenn. Az adventista misszionáriusok sok helyen bizonyságot tesznek ott, ahol más egyházaknak és közösségeknek fel kellett adni missziós vállalkozásaikat. A közösség nagy egészségügyi programja segít az embereket felkészíteni a Krisztussal való találkozásra.

Sátán és a gonosz minden hatalmasságai, Isten utolsó üzenete ellen támad Krisztus második eljövetele előtt. Az emberek látását igyekszik megzavarni, hogy a bibliai igazságokat ne ismerjék fel. Előítéletek és félreértések visszatartották az embereket attól, hogy azt, amit az adventisták hirdetnek, helyesen értsék és kövessék.

Sok könyvet és iratot írtak már a h. n. adventistákról. Én maga is a korábbi időben, mint lelkész, felhasználtam az adventista-ellenes traktátokat. Ma azonban több évi fáradhatatlan tanulmányozás és mérlegelés után, tudom, hogy ezek a munkák a közösség tanításait és feladatát csak hiányosan és tökéletlenül írták le. Következésképpen hamis, téves eredményhez jutottak.

A lelki megterhelés ellenére hálás vagyok azért, amit Isten életemben tett. Ígéretéhez hűséges maradt, s jövőt, reménységet adott nekem. Tervei velem szemben jók voltak. Naponta örvendezek afelett, hogy az advent gyülekezetbe vezetett engem. Noha növekedése, különösen a missziós országokban, eddig is bámulatos volt, azonban kiteljesedése még ezután várható.

Lelkesít és örömmel tölt el, hogy e néphez tartozhatom.

Meggyőződésem, hogy minden őszinte keresztény, aki Urát és Isten Igéjét szereti, és aki minden dolgok előtt lelkiismeretes és engedelmes szeretne lenni, az evangélium gondos vizsgálata és elemzése után dönteni fog az adventista hitigazságok mellett. Nem lesz más választása, mert az igazság az igazság. Ha talán a saját egyháza iránti szeretettel küzd is, mégis belátja, hogy ezt a szeretetet a legjobban az által fejezheti ki az ember, miközben Istent teljes szívvel követni igyekszik, ha másokat is arra kér, bátorít, hogy ugyanezt a döntést meghozza.

A h. n. adventisták közössége maga is egy jele Krisztus második eljövetelének. A jelt figyelembe kell venni, és követni azt. Ez a mozgalom jó jel, mert Jézus Krisztusra mutat. Hirdeti közeli eljövetelét, és egy népet gyűjt össze, hogy Vele találkozzon.

(Folytatása következik)