Átkozott fügefa
Nagyon sokáig nem értettem.
Jézus és a megátkozás! Hogyan fér ez össze? Aki mindig csak teremt, alkot, fenntart, most meg itt megátkoz egy fát... és nemcsak úgy „első felindultságból”, hanem valóban! Annyira valóságosan, hogy másnap reggelre ki is száradt az a szerencsétlen fa. De hát mit vétett? Miért kellett elpusztulnia?
Márk evangéliuma 11. fejezetében olvashatod ezt a történetet.
Jézus és tanítványai fáradtak, éhesek, és messziről látnak egy pompás fügefát. Bár még nincs itt a fügeérés ideje, de ez a fa biztosan egy nagyon korai fajta, mert ilyen gyönyörű lombbal csak bőséges termés járhat együtt.
Odamennek.
Körbejárják, talán többször is. Alaposan megvizsgálják. De nincs... sehol sincs. Egyetlen termés sincs rajta. Csak a lombkorona.
És ekkor hangzik el ez a furcsa átok. „SOHA ne egyen rólad gyümölcsöt senki!” És kiszáradt.
Jézus ezzel a történettel TANÍTANI akart, és akar ma is.
Vannak nagyhangú keresztények, akik úton-útfélen hangoztatják, hogy ők milyen tuti emberek. Imádkoznak, olvassák a Szentírást – mondják. De ha közelebbi kapcsolatba kerülsz velük, látod, hogy a külső „tökéletességet” nem követi hiteles kereszténység.
És hát vannak ilyen egyházak is. Lehet, hogy a tiéd is ilyen. A tagjai állítják, hogy ők az igaziak, náluk van az igazság, bár nem mondják ki, hogy az övék az egyedül üdvözítő egyház – szerényen megjegyzik, hogy csak Jézus üdvözít egyedül –, de azért, ha üdvözülni akarsz, neked hozzájuk kell csatlakoznod. Aztán kicsit jobban megnézed őket, s látod, hogy élettelenek, „csak vallásuk” van; mindenféle erő nélkül. Hogy fásultak, közömbösek, és ugyanúgy bűnökben élnek, mint a környezetükben található többi keresztény.
Álljon itt egy idézet a Jézus élete című könyv 491. oldaláról!
„A figyelmeztetés minden időszakra szól. Krisztus megátkozta a fát, amelyet a saját hatalmával teremtett; álljon ez figyelmeztetésként minden egyház és minden keresztény előtt. Senki sem él Isten törvénye szerint, ha nem szolgál másoknak. Sokan nem élik Krisztus irgalmas, önzetlen életét. Egyesek, akik kiváló keresztényeknek hiszik magukat, nem értik, mit jelent Istent szolgálni. Úgy terveznek és tanulnak, ahogy nekik jólesik. Minden cselekedetükben önmagukat tartják szem előtt. Az idő csak annyiban értékes számukra, amennyiben önmaguknak gyűjthetnek. Az élet minden dolgában ezt a célt követik. Nem másoknak, hanem maguknak szolgálnak. Isten úgy teremtette őket, hogy olyan világban éljenek, ahol önzetlen szolgálatot kell teljesíteni. Úgy tervezte, hogy az embertársaiknak minden lehetséges módon segítsenek. Az ÉN azonban olyan óriási, hogy minden mást eltakar. Ezért nincsenek kapcsolatban a környezetükkel. Akik ily módon élnek, hasonlók a fügefához, amely nagyra tartotta magát, de gyümölcse nem volt. Megtartják a gyülekezeti szertartás külsőségét, de bűnbánat, hit nélkül. Azt vallják, hogy tisztelik Isten törvényét, de az engedelmesség hiányzik. Beszélnek, de nem cselekszenek. Krisztusnak a fügefára kimondott ítélete megmutatta, milyen gyűlöletes a szemében ez a hiábavaló kérkedés. Kijelentette, hogy az őszinte bűnös kevésbé bűnös, mint aki az állítása szerint Istent szolgálja, de nem terem gyümölcsöt az Ő dicsőségére.”