Átváltozás

2013.12.20 14:13

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által, dicsőségről dicsőségre. (2Kor 3:18)

 

Az unokahúgom nagyon kedvelte Lady Dianát. Minden információt összegyűjtött róla. Ha bárhol járt a világon Diana, és azután újságcikk és fotó jelent meg róla, kivágta az újságcikket és a fotót, és egy albumba ragasztotta. A végén már többkötetes album sorakozott a könyvespolcon Lady Di-ről. Unokahúgom hasonló frizurát készíttetett magának, szerette az öltözködési stílusát is, észrevétlenül átvette a szokáait. Figyelte őt, és lassan még a mozdulatai is hasonlókká váltak.

És egy másik történet. Kórházban dolgoztam, laborban. Az egyik főorvos behozta egy alkalommal a szüleit, vérvételre. Bár a férfi magas volt, a felesége meg alacsony, de megdöbbentő volt látni az arcvonásaik, mozdulataik hasonlóságát. Miután elmentek, elbeszélgettünk a főorvossal. Elmondta, közel 50 éve házasok, és ő csak arra tud emlékezni, hogy a szülei mennyire figyelték egymást, és mindegyikük a másik javát kereste. A szeretetkapcsolat harmóniája volt rájuk a legjellemzőbb.

Te is így lehetsz. Miközben szemléled Jézust, észrevétlenül átalakulsz, átváltozol az Ő képére. Kezded visszatükrözni a szeretetét, megbocsátását, kedvességét. Ehhez azonban szoros kapcsolatra van szükséged vele. Figyeld Őt! Gyűjts össze róla minden információt! Kérdezd meg tőle, most mit tenne. És hamarosan úgy fogsz szeretni, megbocsátani, együttérezni, olyan barátságos és előzékeny lenni, mint Ő. Ugye, te is szeretnéd? Mert én igen!