Az első asszony neve

2019.01.07 18:19

Mi volt az első asszony neve?


 

A helyes válasz, hogy nem tudjuk! A héberben a teremtés könyvében használt chavvah szó ugyanis szintén nem feltétlenül jelent tulajdonnevet. A szó egyszerűen azt jelenti, hogy életadó, sőt, hogy első életadó. Az itt szereplő másik szót: qara, gyakran fordítják hívni, nevezni kifejezéssel, de ezt a szót használták a hangosan kinyilvánítani, hangosan felolvasni (innen jön, hogy olvasást is jelent), esetleg kiáltani kifejezésére is. Ráadásul a név régen, főleg ekkor még, nem feltétlenül jelentett tulajdonnevet, hanem tulajdonságok jelzésére szolgált. Kicsit úgy kell elképzelni, mint mondjuk, amikor az első férfi odamegy egy termő fához, és amikor rájön, mitől más ez, mint az akác (mondjuk), akkor így kiált fel: ez meg egy gyümölcsfa! Mindez nem a fa nevét jelenti, hanem a tulajdonságát. Hogy mindez végül megmaradt-e tulajdonnévként, azt nem tudjuk. Az viszont biztosnak tűnik, hogy az első ember nem egy nevet kapott elő hirtelen a névkatalógusából, és aggatta rá az első asszonyra (akik ketten voltak ádám!).