Első otthonunk a Mennyben

Álmodozom.

Alig ismerek a férjemre, amint kísérő angyalunkkal az utcákon haladunk.

Férjem délceg, sudár, magas, ragyogó barna szemű... és eltűntek a homlokáról a ráncok. Mosolyog. Kutatok az elmémben, mikor is láttam utoljára gondoktól mentesen mosolyogni. Nem emlékszem. Ja, és olyan melegség jár át, ahogy a vállamon van a keze. Boldog vagyok. És egészséges. Nem fáj a térdem. Szinte hihetetlen! Jól érzem magamat a bőrömben.

Közben kísérő angyalunk beszél hozzánk. Hogy ki lakik ebben a házban, ki ül ott a ház előtt a fotelban, hogy kinek a gyermekei játszanak a fa alatt…

Egyszer csak ezt mondja. "Itt ez a fa, az alatt egy pad. Üljetek le egy kicsit, gyönyörködjetek! Hamarosan jönni fog valaki." Ezzel elbúcsúzik tőlünk.

Alig győz betelni a szemünk a látvánnyal. Az utcában különböző házak vannak, de mindegyik tökéletes. Mindenütt virágok illatoznak... ismét ujjongtam a szívemben a sokféle különböző illat miatt, amit úgy szeretek. Madarak énekelnek. Egymást hívják, csevegnek, és igazi dallamot trilláznak. Behunyom a szememet, és átadom magamat a „zenehallgatásnak”. Mélyen megindulok magamban azon a szereteten, ahogy a mi drága Jézusunk mindent elkészített nekünk. Az illatot, a hangot, a látványt, a selymes, puha pázsitot...

Az ábrándozásomból egy meleg hang ébresztett fel. A nevünkön szólított. Először a férjem nevét, majd az enyémet mondta. Leült mellénk. Őszinte szeretettel köszöntött minket. Majd ezt mondta. "Remélem, tetszeni fog az új otthonotok, amit kimondottan nektek készítettem. Tudtam, hogy nagyon szeretitek a vendégeket. Egy tágas vendégfogadót terveztem a számotokra. És, fiam – fordult a párom felé –, mivel tudom, mennyire szeretsz főzni, erre is gondoltam. Gyertek, megmutatom a házatokat." Elindultunk.

Magamban azt gondoltam, megpróbálom kitalálni, melyik lehet az. Az egyik jobban tetszett, mint a másik. Csodaszépek voltak. Bájos kerttel, kis tavakkal. De mi csak mentünk tovább. Már messziről feltűnt egy egyszerű, fehér falú ház, hosszú tornáccal, piros muskátlikkal. Nagyot dobbant a szívem. TUDTAM, hogy az lesz a miénk. Minden porcikámban éreztem. Ilyenről álmodoztam.

És megálltunk a ház előtt. Férjem arcán két könnycsepp gördült le, amikor egy gyűrött pofájú pici buldog ugrott az ölébe, és nyalogatta a kezét. Mindig ilyenre vágyott. A másik meglepetése a kerti tavacska - tele kisebb-nagyobb vízi élőlénnyel. És hogy teljes legyen az öröme, kissé hátrébb egy kerti asztal, mellette padok, és egy nagy kerti grill.

Láttam, hogy megremegett a lába. Teljes lett az öröme. Számomra a virágok, a rendezett kert, a nagy nappali és a rengeteg kreatív csoda jelentett kimondhatatlan örömöt.

A bejárati ajtón egy új névpárt láttunk, ami tökéletesen kifejezte a férjem jellemét és az enyémet. Ahogy beléptünk, automatikusan letérdeltünk Jézus elé, és szívből jövő könnyek között köszöntünk meg neki mindent. Ő mindkettőnk fejére a győzteseknek kijáró koronát helyezte, de ezeket a koronákat mi a lábai elé helyeztük. Mindketten tudtuk, egyedül Ő méltó rá.

Ahogy ott örömmel szemlélődtünk, halkan kiment, hogy egyedül fedezzünk fel minden gyönyörűséget, amit készített nekünk.

Én csak azon gondolkodtam, hogy miért nem szakadt meg a szívem attól az egymást érő csodasorozattól, aminek a szereplői és átélői lehettünk.

Miután felfedeztük új otthonunkat, elindultunk végig az utcán, hogy lássuk, kik is a szomszédaink. Mindegyik házra azt mondtuk, ez a legszebb! Aztán kiderült, hogy a másik ugyanolyan „legszebb”. Mindegyik gyönyörű volt. Láttuk a fiunk házát, aki a feleségével együtt pontosan ugyanolyan csodát élt meg, mint mi. Aztán a lányunk házát, a szüleink és az öcsémék házát. És még több rokonunkét is. Meglepő volt, hogy mindannyian egy utcában lakunk. Mindenki tökéletesen boldog és elégedett volt. Többen elindultunk sétálni. Hatalmas kiáltásokat hallottunk innen is, onnan is, ahogy valaki épp egy kedves ismerőssel találkozott. Láttuk Mózest Cippórával (a neve azt jelenti, Madárka); Illést és Elizeust nagyon sokan közrefogták, amott Jákóbot és a családját véltük felfedezni. Közben mártírokkal is találkoztunk.

Egy dolog mindenkire jellemző volt. A tökéletes, kiegyensúlyozott megelégedettség és boldogság. Itt most mi is megtapasztalhattuk, mi is ez, bár a Földön is megelégedettek voltunk, de az örömünkbe mindig belekeveredett valahol némi szomorúság. Itt ez az érzés ismeretlen volt.

Ó, bárcsak minél több ismerősömmel, barátommal találkozhatnék a mennyei utam során!