Emlékkövek

Lassan tanul, gyorsan felejt, avagy: emlékkövek

Három nap alatt történt. Leírom, hogy el ne felejtsem.

1. Emlékkő. 2013. március 14., csütörtök. 80-100 km/h viharba keveredtünk. 3,5 órás út állt előttünk, Dunaújvárosból Szombathelyre indultunk eltemetni egy nénikét. 5,5 óra alatt értünk oda, a temetés kezdete előtt 8 perccel.
2. Emlékkő. A visszaút. A 8-as út a Bakonyon vezet keresztül. A térképen piros sáv. Vas megyéből nem lehet átjutni Fejér megyébe. Rendben. Akkor az M1-es felé indulunk. Hát ez nem jött be. Mindenütt keresztbe fordult kamionok, árokba csúszott autók. Isten megállított minket.
3. Emlékkő. Irány vissza a 8-as útra. Úttalan utakon át. (Még jó, hogy Vas megyében születtünk!) Celldömölkön történt. Egy derékszögű kanyarban a tükörjégen irányíthatatlanná vált a kis autónk. Velünk szemben szabályosan három kocsi haladt. Én közéjük csúsztam. Vártam a csattanást. De az angyalok rátették a kezüket az összes ott levő autóra! Koccanásmentesen megúsztuk!
4. Emlékkő. A 8-as úton vagyunk. 10 kilométert gond nélkül megtettünk. Aztán csak álltunk. Álltunk. Álltunk. Talán két órán át. Semmi nem történt. Mindenütt vihar és hó, semmi egyéb mozgás. Miután a férjem kilépett a kocsiból, a szél letépte és magával vitte a sapkáját. 120 km/h-s sebességgel. A lányunknak "éppen" volt egy tartalék sapkája!
5. Emlékkő. Találtunk egy kis út menti panziót. Sőt, fogkefét is tudtunk venni a szomszédos benzinkútnál. Reggelit, ebédet és vacsorát is kaptunk. És hát nem fáztunk.
6. Emlékkő. Az elindulásunkhoz képest 53 óra múlva szerencsésen hazaérkeztünk.

Amikor Izráel fiai átkeltek a Jordánon, a folyó medréből köveket kellett felszedniük, és egy oltárt építeniük, hogy visszaemlékezzenek, mindeddig megsegítette őket az Úr. Ezek a mi emlékköveink.

2013. március 19.