Értünk szenvedett

Értünk szenvedett

Ezernyi csillag tündököl az égen.

Tavaszt lehel a mező és a rét.

A Getsemáné olajerdejében

egy görnyedt ember roskadozva lép.

Arcán kínok, gyötrelmek vonása,

miket oda a szörnyű harc vetett:

mögötte néhány, mit sem sejtő társa,

kiket az álom lágy ölébe vett.

Szenderegnek a puha pázsitpárnán,

felettük egy langyos szellő lengedez:

álmukban fényes diadalmat látván,

mit majd az Úr a napokban szerez.

Dicső kezdet volt! Pálmaág, hozsánna!

S a város hódolt, mint király előtt!

Templomtisztítás! ... Mi jöhet utána?

S jövőt az álom tarka színbe szőtt ...

Az alvóktól a roskadozó Mester

a sziklaszirtek magányába tér.

Oly egyedül van! ... Oly annyira ember!

- A testén végig kiserken a vér!

A bűnök súlyát vette ott magára,

Ádámtól kezdve hat évezredig!

És tudja jól, hogy föl a Golgotára

vad pribékek korbáccsal kergetik.

De nem a testi kínok szenvedése

az, mi Néki gyötrelmet okoz,

hanem a bűnnek magánviselése,

mit végtelenné szent volta fokoz.

Mi volna messzebb szíve szándékától?

Az kristálytiszta, szent és mennyei!

Most ez választja el a jó Atyától! ...

S patakokban folynak könnyei!

És hátha mégis ... Mégis ... talán kevés volna

mit életével érte áldozik?

A bűnnek szörnyű, istensértő volta ...

Az ok, miért most Atyja távozik!

És így lett minden kietlen és kopár!

- És térdre rogyva új imába fog:

Ha lehetséges, múljék el e pohár!

De legyen meg a Te akaratod! ...

A fájó kínok szörnyű vonaglása

a gyötrött testet porig sújtja le.

Oly alázatos, csendes vívódása,

hogy a mindenség reszket meg bele!

Ím, angyal jő! De mit tehet itt angyal?

A végtelenség vív ma itt csatát.

És sohasem virradna fel a hajnal,

ha nem vívná ki nagy diadalát!

S míg bűnálomba merülve az ember

csak csalfa álmok csábjait szövi:

érette is, megharcolva a Mester,

egy új szövetség szent frigyét köti.

- Jöhetnek most már Júdások, pribékek ...

A harc eldőlt! Nem kell már vívnia!

És szilárdabban, mint a sziklaszirtek

áll győztesen az Isten szent Fia!

Bajor László