Fleming és Churchill

2014.02.20 16:51

Fleming egy szegény skót farmer volt. Egy napon, munka közben az egyik szomszédos mocsárból segélykiáltást hallott. Otthagyta szerszámait és a mocsárhoz szaladt, ahol egy szabadulásért küszködő, rémült kisfiúra talált. Fleming farmer megmentette a lassú és szörnyű haláltól. Másnap a farmer portájánál egy fényűző hintó állt meg. Belőle egy elegáns nemes szállt ki, és a megmentett gyermek apjaként mutatkozott be.

– Meg akarlak jutalmazni azért, hogy megmentetted a fiamat. – mondta.

– Nem, nem fogadhatok el pénzt azért, amit tettem. – utasította el a farmer. Abban a pillanatban megjelent a farmer fia is.

– Ez a te fiad? – kérdezte a nemes.

– Igen – hangzott a farmer válasza.

– Egyezzünk meg valamiben, engedd meg, hogy ugyanabban a nevelésben részesítsem, mint saját fiamat. Ha az apjára hasonlít, minden bizonnyal felnőtt korában majd büszke lehetsz rá!

Így is történt. Fleming farmer fia a kor legjobb iskoláiba járt, elvégezte a londoni St. Mary’s Hospital Orvosi Iskoláját, és a világon úgy vált ismertté, mint Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója. Több év múlva, a mocsárból kimentett gyermek tüdőgyulladást kapott. Ezúttal mi mentette meg az életét? A penicillin. A nemes úr pedig nem volt más, mind Lord Randolph Churchill, Sir Winston Churchill édesapja.

 

Forrás: Ő visszajön, ez kétségtelen; 2014. október 11.