Igyekezet

2014.02.05 10:10

„Mivel ilyen nagy áldásokat kaptatok, teljes erővel törekedjetek arra, hogy a hitetek mellett fejlődjön ki bennetek a jóság, tudás, mértéktartás, türelem, istenfélő magatartás, a testvéreitek iránti kedvesség és az isteni szeretet is. Ha mindezek a tulajdonságok megvannak, és egyre erősödnek bennetek, akkor segíteni fognak abban, hogy eredményesek és hatékonyak legyetek. Ugyanakkor elvezetnek benneteket Urunk, Jézus Krisztus teljes megismerésére is. Akiből viszont hiányoznak ezek a tulajdonságok, az olyan, mintha vak lenne, vagy rövidlátó, mert elfelejtette, hogy a régi bűneit Isten megbocsátotta. Ezért, testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek, Isten elhívott, és kiválasztott benneteket. Mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani vagy elesni soha, és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában.”

(2Pét 1:5-11, Úsz, egyszerű fordítás)

Olyan megható ez a szakasz. Rengeteg áldott gondolatot tartalmaz!

  1. Nagyon sokszor volt áldásban részünk eddigi életünk folyamán! Nem így látod? Nos, ha kétséged van efelől, most mindjárt ülj le egy papírral a kezedben, és próbáld csak meg leírni a kapott áldásokat!
  2. Rajtad áll, hogy milyen tulajdonságok, szokások kezdenek el növekedni az életedben. Azok, amiket táplálsz. Lehet az morgás, elégedetlenség, zúgolódás… de lehet a hit, a jóság, a tudás, a mértékletesség, az istenfélelem, a kedvesség, a szeretet is. Dönthetsz!
  3. Ha ez utóbbiak növekedésnek indulnak, akkor egyre eredményesebbek, hatékonyabbak lehetünk a mindennapi életünkben is.
  4. Sőt, egyre jobban megismerhetjük a mi mennyei Atyánkat is!
  5. És ha ezek a pozitív tulajdonságok megerősödnek bennünk, szokásunkká válnak, akkor nagyszerű fogadtatásban lesz részünk Isten országában.

Hát nem csodálatos ez a kép? Isten mindent megtett a maga részéről. Nekem csupán annyi a feladatom, hogy engedjem azokat a jó tulajdonságokat szárba szökkenni és növekedni, amiket Ő plántált és táplált az életemben! Hát ez bizony AKTÍV keresztény életet kíván tőlünk!