Jézus az antisztár
Jézus az antisztár
Mt 8:4 „És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.” Mt 16:20 „Akkor megparancsolá tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Jézus Krisztus.”
Mi bennük a közös? Hogy Jézus, számunkra irracionális módon, mintha mindent megtenne azért, nehogy megismerjék. Tiltja a személyének, a hírének a terjedését, munkájának a népszerűsítését. Mintha nem értené a lényeget: látni és látszani (legalábbis, ahogy ma hisszük, gondoljuk). Aki nem látszik, nem is létezik. Ma emberek (és egyházak, közösségek) milliói szinte bármit feláldoznának, feláldoznak azért, hogy látsszanak. Az egyházak ma a politikához és gazdasági szervezetekhez hasonlóan (és csak halkan jegyzem meg, hogy egyre inkább ezekkel azonos módon működnek) egyre több pénzt költenek reklámra (önreklámra), külön szakembereket és stábokat alkalmaznak azért, hogy a nagy láthatósági versenyben jól szerepeljenek. Azonban mindez a Bibliától teljesen idegen, amit jól példáz Jézus magatartása is.
De mi Jézus viselkedésének az oka? Vagy kérdezhetné másképp is: Miért nem akarja a Biblia, hogy beszálljunk a nagy népszerűségi versenybe?
Ha megfigyeljük, az evangélium legcentrumabb centruma (és most itt vétettem a magyar nyelv szabályai ellen, hogy túlhangsúlyozzak valamit) Jézus halála és feltámadása. Tulajdonképpen az Isten halála és feltámadása. Miközben Jézus, szolgálatát a földön emberként töltötte (megüresített Istenként). Egy olyan emberként, akit lehet népszerűsíteni, esetleg fel lehet használni olyan módon különböző kampányokra, amikhez Ő nem akarta adni a nevét. De ezzel a középpontba az ember került volna, és nem az Isten. A legtöbb ember szemében Ő egy különleges vándorprédikátor volt, egy ember, egy sztár. Alig volt valaki, aki ettől többet gondolt róla. Egy embert láttak, még ha különlegeset is, de CSAK EGY EMBERT (és ezen a csodák sem segítettek, sőt). Miközben az Isten mindennek a lényege. Az Isten világában csak a Teremtő érdemel dicsőítést, „sztárszerepet”, „reklámot”, magasztalást. Ezért volt tiltott Jézus népszerűsítése emberként, és ezért kerülhetett újra középpontba a feltámadás után Isten-Jézusként. Sőt, most már csak Ő lehet mondandónk lényege, már nem tiltott, hanem kötelező „elem”.
Amikor a közösségünk, az ember, az egyház mint szervezet kerül középpontba (Isten helyett), akkor jogosan merül fel a kérdés, hogyan reklámozzuk magunkat. De ha Isten marad a középpont, ezt a kérdést gyorsan el kell vetni, nehogy véletlenül felcserélődjenek a szerepek, ami ilyenkor menthetetlenül megtörténik.