Keresztény énekek

Keresztyén énekek és énekírók

Ezt az éneket Sarah Adams írta (1805-1848), akinek a szülei a newgate-i fogházban ismerkedtek meg egymással. Az apa unitárius, és egy újság kiadója, aki hat hónapig volt letartóztatva, mivel a francia forradalmat védelmezte, és egy Watson nevű püspök politikai magatartását kritizálta.

            A tragikus események, amely a „Nearer my God to Thee” („Hadd menjek, Istenem”) kezdetű énekkel kapcsolódott össze, 1912 tavaszán történt, amikor a Titanic – „minden hajók remekműve, a szépségnek és az erőnek a dicsősége” – az Atlanti-óceán közepén több mint 2224 emberrel a fedélzetén elsüllyedt. Erről a szörnyű katasztrófáról, arról a vészterhes vasárnap reggelről sokan írtak már. Az idők ködén át mindmáig megmaradt e hatalmas hajónak ennek az úszó városnak a víziója, amely elkápráztatta az embereket a sötét víz tükrén ragyogó fényével, sok emeletével és számtalan díszes termével.

            Aztán történt annakidején, miközben a fedélzet vidám zenéjének hangjai és a halk női nevetések a szélben tovaszálltak, hogy hirtelen szörnyű reccsenés hangzott fel, egy szétrepedt acéllemez hangja, amelyet egy rejtett jéghegy feltépett. A hatalmas utasszállító egy utolsó nagy, kétségbeesett erőfeszítéssel tántorogva süllyedt az óceán sötét mélységébe, a halálba.

            E szörnyű jelenet közepette egy kép elevenedik meg, amely ezzel a szörnyű katasztrófával örökre összekapcsolódik: amikor a menekülés reménysége kezdett szertefoszlani, a zenekar tagjai összegyűltek a fedélzeten, hogy a pánikot az utolsó pillanatig megakadályozzák. Elkezdtek vidám darabokat játszani, hogy az utasok bátorságát erősítsék. Amikor a hajó kettétörésének pillanata elérkezett, és ezzel minden remény eltűnt, feszült szünet következett a zenében. Majd felhangzott a hitre buzdító szép melódiájú himnusz:

„Közelebb hozzád, Istenem”.

Eddig általában nem volt ismeretes, hogy John Harper, a walworth-i baptista egyház tagja javasolta ezt az éneket a süllyedő hajón. Londonból éppen Amerikába utazott a lányával. Az is kiderült, hogy az utasok egy részét összegyűjtötte, és velük együtt térdre esve imádkozott, miközben a hajó alámerült az óceánba. Az ő kérésére játszotta a zenekar ezt a bensőséges, ismert éneket. Egy megmenekült tengerész mesélte el az eseményt erről a prédikátorról, akinek a neve addig ismeretlen volt.

Ének (részletek):

Hadd menjek, Istenem, mindig feléd.

Fájdalmak útjain, mindig feléd.

Oly sok keresztem van, de ez az én utam,

Mert hozzád visz, Uram, mindig feléd.

Ha este száll reám, s csöndes helyen

Álomra hajtanám fáradt fejem

Nem lesz hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,

De álomszárnyakon szállok feléd.

Csillagvilágokat elhagyva már,

Megfáradt lelkem is hazatalál.

Hozzád, ha eljutok, lábadhoz roskadok,

Ott majd megnyughatom örökre én!

Dallam: Lowel Mason: 1792-1872

Vetés és Aratás 44. évf. 3. szám. 2006/3 14. old.