Mégis

2014.02.26 16:12

Jóságmérő” a kisfilm címe. https://www.youtube.com/watch?v=tfuZVP1uMx0&feature=player_embedded

Az emberek sorban állnak egy hatalmas mérleg előtt, hogy lássák, a Mennybe juthatnak-e a kezükben tartott dossziékban feljegyzett jó cselekedeteik alapján. Jöttek vastag és vékony dossziékkal, gőgösen és alázattal. Egy dolog közös volt bennük. Mindannyian hitték, elég feljegyzést gyűjtöttek össze életük folyamán ahhoz, hogy a Mennybe jussanak.

Ja, és még egy dolog közös volt bennük. A mérlegre állók mindegyikének azt mondta a vizsgálatot végző angyal, hogy KEVÉS! NEM ELÉG! És a dossziék a szemétkupacra kerültek.

Végiglapoztam az agyamban a bibliai szereplőket, és azt találtam, hogy bár Mózes kétszer sújtott a kősziklára idegességében, Isten mégis magához vette őt.

Hogy Illés hozzánk hasonlóan elfáradt, kimerült, a halálát kívánta, sőt, egy percre még az Isten szabadító erejében való bizalmát is elveszítette, mégis, tüzes szekéren emelkedett a Mennybe.

Vagy ott van az a gonosztevő, akit Jézussal együtt feszítettek meg. Senkivel nem tudta már elrendezni, megbánni, jóvátenni a bűneit, és mégis, Jézus megígérte neki, hogy ott lesz az Ő országában. Éppen neki!!!

Vagy gondolok Mária Magdalénára, akiről mindenki tudta, milyen nő, Jézus mégis egy új fejezetet nyitott az életében. A samáriai asszonyról már nem is beszélve. Senkit nem dicsért meg úgy Jézus a jó missziómunkájáért, mint ezt a nőt, aki több férjet is elkoptatott. Vagy a sziroföníciai asszony, aki pogány volt, Jézus mégis megkönyörült rajta, látva mély hitét.

A sort lehetne folytatni.

Veled is, velem is. Hányszor buktunk el egy-egy vizsgán, Jézus mégis szeret minket. Hányszor lázadtunk, panaszkodtunk, mégis kaptunk egy új lehetőséget. Hányszor sározódott be a lábunk egy-egy negyedév alatt, mégis fehér lapot kaptunk.

Miért? MIÉRT?

Erre a miértre csak egyetlen választ találtam!

MERT

ÚGY

SZERETETT

ISTEN, HOGY

AZ EGYSZÜLÖTT FIÁT

ADTA

ÉRTED ÉS ÉRTEM,

HOGY ÖRÖK ÉLETÜNK LEGYEN!

Elfogadtad ezt az ajándékot? Vagy azért a biztonság kedvéért dossziédba gyűjtögeted jó cselekedeteidet? Persze, csak a biztonság kedvéért. Hátha mégsem lenne elég az az áldozat, az az ajándék!?

A kisfilmben látható utolsó személy is hozta a maga kis dossziéját. De amikor a mérlegre akart állni, a háttérből egy hang hallatszott. „Majd én.” És Jézus lépett a mérlegre. Ez már elég volt. Abszolút elég!

Ez az ember Jézust választotta. Tudta, hogy bűnös. Tudta, hogy jó cselekedetei csupán szennyes rongyok. MÉGIS győzött. Mert Jézus a Barátja! És a te barátod kicsoda?