Mit teszel, ha leérsz a lépcső aljára?

Máté 18:21-35

Amikor Jézusnak teológiai kérdést tettek fel, Ő tipikusan nem elvont fogalmakkal válaszolt, mint a teológusok szokták, hanem megpróbálta egy történetbe foglalni válaszát, ami véletlenül, nagyszerűen működik mai, posztmodern társadalmunkban. Hadd mondjam hát újra a “Gonosz szolga” történetét, ami a megbocsátás teológiai kérdésével foglalkozik. "Mit teszel, ha leérsz a lépcső aljára” címmel.

Az emberünk bizonyára sok pénzzel tartozott a királynak. Nem csoda, hogy a király behívatta maga elé a palotájába. Elhagyta hát lakását és átment az úton, míg elérte a palotát, ahol is egy lépcsősort talált. Megmászta a lépcsősort, belépett a nagy kétszárnyú ajtón, ahol összetalálkozott a király udvaroncával.

Nos, sejtem, hogy mit gondoltok. Az lehetséges, hogy a prédikátorokban van szent képzelet, de az írásban nem említik a lépcsősort! Nos, én meg szeretném, ha tudnátok, hogy amikor Máté leírta Jézus történetét elfelejtette beleírni ezt a részletet! Mindannyian tudjuk, hogy mennyire kevés hely állt rendelkezésére a tekercsen, úgyhogy nem tudta szó szerint leírni, amit Jézus mondott, és néhány részletet ki kellett hagyjon. És, kihagyta ezt a részletet a lépcsősorról! Hiszen ki ne tudná, hogy minden hatalmi székhely előtt, különösen Jézus korában, ott kellett lennie egy lépcsősornak. Még ma is, ha elmész egy hatalom székhelyéhez, meg kell mászd a lépcsősort, ha nem kívül, hát az épületen belül. Londonból, Brent kerületéből származom. Mostanában nem hangoztathatom ezt fennhangon, mert az emberek azt felelik vissza, "Származhat-e valami jó Brentből?" Néhány évvel ezelőtt, meglátogattam a szüleimet és észrevettem, hogy egy nagyobb bíróságot építenek, és ahogy megnéztem az építkezést, ott volt a lépcsősor, ahogyan elvárható. A különbség csak annyi, hogy a mai építők érzékenyebbek mint Jézus napjaiban, mivel a lépcsőmellé építenek egy rámpát. Mindenesetre, az is felfelé halad! Azt mondják, minél nagyobb a hatalom, különösen Jézus napjaiban, annál magasabbra kúszik a lépcsősor!! Vissza a történethez!

A férfit a palotába rendelték. Elhagyja hát lakását és átmegy az úton, míg eléri a palotát, ahol is egy lépcsősort talál. Megmássza a lépcsősort, míg a tetejére nem ér, belép a nagy dupla ajtón, ahol elébe lép a király udvaronca. Aki is végigkíséri a hosszú folyosón, ami a király tróntermébe vezet.

A király belép. A férfi szolgálattudóan meghajol. A királynak átadnak egy hatalmas könyvet, amiben a feljegyzések vannak. A király az oldalhoz lapoz, aminek tetején a férfi neve van írva. Mutatóujjával végighalad a számjegyek hosszú során, egészen a lap aljáig.

"Itt az áll, hogy sok pénzzel tartozol!"

"Igen uram."

"Azt mondja itt, hogy te 10,000 talentummal tartozol!”

“Iiiigen... Uram.”

"Hát, ez bizony temérdek pénz!"

“Iiiigen... Uram.”

"Nos, nekem kell ez a pénz!”

"Igen uram."

"Akarom a pénzem! MOST!!!"

"Igen Uram, illetve nem uram: nincs ennyi pénzem.”

Mielőtt még elmondhatná a mentségeit, a király udvaroncaihoz fordul és beszélgetésbe kezd velük, hogyan kell eladnia a férfit, feleségét és gyermekeit, és hogyan kobozza el minden vagyonát, hogy legalább a pénz egy részét visszakapja. Abban a pillanatban, ahogyan a férfi felé fordul, hogy kihirdesse neki ítéletét, egy megdöbbentő látvány fogadja. A férfi a térdein esdekel és könyörög az életéért.

"Ó, királyom, könyörülj rajtam! Tudom, hogy figyelmen kívül hagytam a fizetési felszólításokat... De többé nem teszem! Feleségem és hat gyermekem van. Minden nap nehezemre esik, hogy étel legyen az asztalunkon. Csak még egy esélyt adj! Csak még egy kis időt adj, és az utolsó garasig mindent megfizetek!”

Időt adni neki? A király többet tett ennél. Visszaadta az életét. Együttérzéstől hajtva az mondta "Rendben. Megértelek. Megbocsátom a vétkedet. Eltörlöm az adósságod. Eredj haza békével!"

A férfi felnézett és nem hitt a fülének. Miután felkelt a térdeiről a lábai még csak nem is érintették a földet. Meg akarta ölelni a királyt, csak a protokoll nem engedte meg. Ehelyett, az ajtóhoz kísérték. És ő nem átment az ajtón, mert egy felhőben úszott. Nem csak úgy végigsétált a folyosón; végiglibegett a folyosón. Nem kilépett a nagy kétszárnyú kapuajtón, hanem  kicsusszant. Nem lement a lépcsőn, hanem lelibbent, úgyannyira, hogy mire leért a lépcső aljára, hogy már senkit sem látott, annyira áthatotta a megbocsátás amivel elhalmozták – és ekképp haladt békés jövője felé.

Vajon így szól a történet is? Egyáltalán nem. Mert a léptei keményen csattantak a földön. Ahogyan leviharzott a lépcsőn, a lábai nehezek voltak a hálátlanságtól, a keseredettségtől a büszkeségtől és attól a fajta szégyentől, ami arroganciába és bosszúba visz -"Mit gondol, kicsoda ő? Visszafizettem volna a pénzt úgyis! Hú!!"

Tele volt bosszúsággal olyannyira, hogy mire leért a lépcső aljára csak egyik szolgatársát látta, aki 100 dénárral volt adósa ami körülbelül hétezer-hatszáz forintnyi összegnek felelne meg ma. Persze Jézus korában ez három hónapi fizetés volt, de könyörgöm, mi az a hétezer-hatszáz forint a tízezer talentumhoz viszonyítva, ami átszámítva három-egész nyolc-tized billiárd forint?! Nos, mi az a hétezer-hatszáz forint a három-egész nyolc-tized billiárdhoz képest? Itt van egy ember, akinek elengedtek egy három-egész nyolc-tized billiárd forintnyi összeget de nem találja magában a megbocsátást, hogy elengedjen felebarátjának hétezer-hatszáz forintot. Mi történik? Az eredeti nyelv azt sugallja, hogy a férfi megragadta felebarátja gallérját és úgy fojtogatta, hogy annak elkékült az arca.

Milyen érdekes, hogy Jézus megcsináltatja a szolgatárssal a történet szerint azt, amit az előbb a férfi tett a király előtt. A szolgatárs térdepel és könyörög az életéért.

"Könyörülj rajtam testvér! Máskor is megtörtént ez velünk, és tudhatod, hogy mindig megadtam a tartozást az utolsó fillérig. Csak egy kevés időre van szükségem. Tudod, hogy van egy feleségem és hat gyerekem, akiket etetnem kell. Csak egy kis időre van szükségem, testvér, egy kis időre!" Egy kevés idő? A gonosz visszautasítja! Meglátott egy közelben posztoló rendőrt, elfogattatta és a börtönbe dobatta. Mire erre sor került, szép kis tömeg verődött össze e szőrnyű látványosság körül. A szóbeszéd visszajutott a király udvaroncaihoz és végül magához a királyhoz.

"Micsoda? Hozzátok azonnal elém!”

Elhagyta hát emberünk a lakását és átment az úton, míg elérte a palotát, ahol is egy lépcsősort talált. Megmászta a lépcsősort, míg a tetejére nem ért, belépett a nagy dupla ajtón, ahol elébe lépett a király udvaronca, aki végigkísérte a hosszú folyosón, ami a király tróntermébe vezetett.

A király belép. A férfi szolgálattudóan meghajol. A király még csak le sem ült: "Te vagy az az ember, akinek megbocsátottam egy órával ezelőtt?!”

"Igen Uram.”

"Nem azt mondtam neked, hogy menj el békével?!”

"Igen Uram.”

"Akkor hát miért nem mentél el békével. Hallottam hogy a szolgatársadat száz dénárért börtönbe juttattad. Igaz ez?!”

“Iiiiigen...Uram”

"Nos, van valami, amit közölnöm kell veled: ugye, ismered azt a cellát, amibe a szolgatársadat zárattad? Van hely benne kettőnek! Tűnj a szemem elől, börtönben leszel mindaddig, amíg az utolsó garasig meg nem fizeted a tartozásod!”

Azt beszélik, barátaim, hogy az illető még mindig börtönben van!!!

vv 24-27

Érdekes, hogy nevetünk annak ötletén, hogy az illető még mindig börtönben van. Ez egyáltalán nem meglepő. Mert szeretném azt igazolni nektek, hogy ez a példázat, amit Jézus elmondott, egy vicces történet volt. Megtöltötte Jézus túlzásokkal, hogy nevess rajta, de mindeközben tudatja velünk a kijózanító gondolatot, amit mindvégig el akart mondani. Hadd világítsam ezt meg közelebbről.

Emlékeztek rá, hogy a férfi tartozott a királynak tízezer talentummal, ami nagyjából három-egész nyolc-tized milliárd forintnak felel meg? Nos, amit nem mondtam, el, hogy Jézus idejében lehetetlen volt birtokolni vagy éppen tartozni három-egész nyolc-tized milliárd forinttal.

Ha össze akarnád számolni a Római birodalomban forgalmazott összes pénzt – a pénzt amivel kifizették az útépítőket, a hadsereget, a tanácsosokat, az orvosokat; a pénzt, ami a piacokon forgott és azt, amit elástak a földbe – ha összeszámolnád a mindenkik és a valakik pénzét, nem számolnál össze többet mind kettőszáz ötven millió forintot. Még Nagy Heródes királynak, aki kora Bill Gates-ének számított sem volt többje mint száz-huszonöt milliója.

Vagyis, mit mond Jézus azzal, hogy azt mondja, egy ember tízezer talentummal volt adós, tudva, hogy ez lehetetlen? Amit Jézus mond úgy hangzana ma, mintha valaki azt állítaná ma, hogy "volt egyszer egy ember, aki az APEH-nak tartozott nem három egész nyolc-tized milliárddal, de nem is három egész nyolc-tized billiárddal, hanem három egész nyolc-tized trilliárd forinttal..." Nevetnénk Jézus történetén és azt mondanánk “Dehát ez lehetetlen Jézus, hát mit akarsz ezzel? Most újra kell kezdjed a történetet az elejétől!!" Jézus pedig megállna és azt kellene mondja "várjatok egy percet és hallgassatok tovább, mert valamit mondani akarok ezzel a történettel.” És így is van: Jézus a hatás kedvéért túloz.

Nos, ha ki akarnád számolni, hogy meddig tartott volna a férfinek visszafizetni az összes tartozását, akkor tudjátok, hogy mennyi lenne? Tizenöt-ezer év! Ezért mondtam, hogy az illető még mindig börtönben ül! Csupán kétezer évet ült le a tizenöt-ezerből.

Olyan ez , mintha Jézus azt válaszolta volna Péternek, aki kikényszerítette a választ kérdésével: “Hányszor kell megbocsássak a testvéremnek, ha vétkezik ellenem,még hétszer is?" Szóval, mintha Jézus azt mondta volna: “Péter, a megbocsátást nem lehet kimérni. Nem olyan ez, mint a kártyapakli, amiből kiosztasz egyet-egyet, mígnem elfogy az összes. A megbocsátást nem lehet mennyiségben szemlélni, csak minőségben. Nem arról szól, hogy hányszor bocsátok meg, hanem hogy, hogyan bocsátok meg újra és újra. Látod, Péter, hogyha meg is bocsátasz a testvérednek újra és újra tizenöt-ezer éven át, még az is semmi lenne ahhoz, amit Isten megbocsátott neked. Istennek az egész örökkévalóságba került, hogy megbocsásson neked, Péter. Hát micsoda a tizenötezer év az örökkévalósággal szemben?” Tudod, Isten Krisztusban volt, és megbékéltette magával a világot. Ő, aki bűnt nem ismert, bűn lett érettem és éretted, hogy nekünk legyen egy újabb esélyünk, hogy megtapasztalhassuk az élet teljességét. És Istennek az örökkévalóságába került, hogy ezt elérje. Ezért van, hogy nem lehet a megbocsátást mérni, hiszen a hozzáállásról van szó.

Hálát adok Istennek, hogy ismerhetem azt aki tudja, hogyan kell megbocsátani. Ő nem várat meg kint a hidegben, amikor szükségem van a megbocsátásra. Nem vonszol át a sáron, amikor szükségem van a megbocsátásra; nem érezteti, hogy mennyire kicsiny vagyok, amikor szükségem van a megbocsátásra; nem hagy a földön csúszni, amikor szükségem van a megbocsátásra. Hanem egyszerűen megbocsát, mert a megbocsátás Isten végtelen személyének része. Egy prédikátor így fogalmazta egyszer meg: A megbocsátás és a jóakarat házastársak, akik a kegyelem nevű gyermeket hozzák a világra. Amikor az árokban feküdtem, valaki azt mondta: “Hagyjátok csak ott, úgyis csak csalódást okozna újból. Meglátjátok, újra elbukik majd.” De a kegyelem fogta a megbocsátás és a jóakarat kezét és körém fonta azokat. Ezért mondom, hogy hálás vagyok Istennek, hogy ismerem azt, aki megbocsát.

vv 32-35

Amikor újraolvastam a történetet, akkor fedeztem fel, hogy a történet hőse a király. Egyetértetek? Ő az, aki megbocsátotta azt a nagy adósságot. De várjuk csak, később visszavette a megbocsátást! Dehát ezt nem teheted! Ez nem az, amit a gyerekeinknek tanítunk, nem? Hát ez az, amit Szaddam Husszeinnek is tettek, nem? Odaadták neki a tömegpusztító fegyvereket, - igazából meg kellett vennie – és amikor nem úgy játszott, ahogyan akarták, akkor vissza akarták adatni vele. Amikor azt mondta, hogy nincsenek meg, és nem is találták őket, akkor helyettük megtalálták őt és mindez az életébe került. Ezt nem teheted, vagy igen? Nem mondhatod az egyik percben, megbocsátok neked, aztán  következő nap meggondolod magad, és azt mondod “Többé már nem bocsátok meg neked”?? A király viszont ezt teszi a történetben. Hogyan lehet hát a történet hőse? Hát, ez az ami elgondolkodtatott!

Jaj! Emlékezni kell rá, hogy ez egy példázat és nem egy allegória. Allegória az, amikor minden egyes mondat, sőt majdnem hogy a szavaknak is, titkos átvitt jelentése van. Ez azonban nem allegória, hanem példázat. A példázatnak pedig egyetlen fő pontja van, hasonlóan egy gyermektörténethez, ahol a végén azt mondjuk, hogy “a történet tanulsága pedig...” Tehát, ennek a történetnek a mondanivalója nem a királyról szól. Arról az emberről szól, aki nem tudott megbocsátani a felebarátjának. Ez a fő csavar: annak ellenére, hogy olyan sokat megbocsátottak neki, ő mégsem tudja rávenni magát hogy megbocsásson. Miért? Miért nem tudott megbocsátani?

Talán ugyanabba a gyermek-szombatiskolába járt, amelyikbe én, ahol azt tanították, hogy idegenektől semmit sem szabad elfogadni. Persze, rosszabb, ha az ember a barátjától fogad el ajándékot, mert akkor egy életre lekötelezi magát neki. Ezzel nőttünk fel, kondicionálva, hogy semmit sem kaphatunk ingyen. “Jézus megbocsátott neked! Tényleg? És mit akar? Biztos van valami csel ebben!” Nagyon jól el tudjuk mondani a megbocsátást, de a valóságban nem igazán tudjuk mi az és Istennek sem engedjük, hogy tegye. Sokaknak ez önpusztítást jelent, mivel nem tudnak megbocsátani önmaguknak, és így nehezükre esik másoknak is megbocsátani.

Vagy éppen a férfi nem tudott megbocsátani, mivel Isten megbocsátását magától értetődőnek vette. Néha robotpilótára váltunk: Isten mindig megbocsát. Megbocsátott tegnap; megbocsát ma is. És immúnisak és érzéketlenek leszünk a megbocsátás ára felé: hogy Istennek mindenébe belekerült, hogy bennünket szabaddá tegyen.

Vagy azért nem tudott megbocsátani, mert nem érezte, hogy neki meg kell bocsátania. Én, ma nem is vétkeztem olyan sokat! Nekem? Neki van szüksége egy egész nagy rakás megbocsátásra! Miután egyszer felmagasztaltak bennünket, nehéz lejönnünk a dobogóról. Nem mutathatunk gyengeséget. És még ha kellene, se mutatnánk, hogy nekünk mi bajunk. Talán ezért nem tudunk együtt érezni másokkal, akik elesnek, akiknek családi, erkölcsi problémáik lesznek, vagy egyszerűen feladják a hitet. Amikor halljuk mások romlását, egyszerűen legyintünk és azt mondjuk: Na, egy újabb a fűbe harapott, aztán megyünk tovább.

Szóval, ássunk csak le egy kicsit a mélyére ennek. Elmész a Budapesti Nemzetközi Vásárra. Barátod kölcsönkér, hogy egy óra múlva megadja. Vársz. Persze nem jelentkezik, és te nem tudod megvenni azt, amire gyűjtögettél. Hazamész, dühöngsz. Eljön a másnap reggel, csöng a telefon, és te eléred a lépcső alját. “Hallo! Ön XY? Közlöm, hogy Zsuzsanna nénikéjétől örökölt 3 milliárd forintot.” “Ott van még, Uram?” Mit fogsz mondani, mikor felhív a barátod és szabadkozva kér elnézést?

v 27

Egyszóval: hallhattátok. Sokkal tartoztok a királynak. Három egész nyolc-tized trilliárd forinttal. Behívat a palotájába. Elhagyod hát lakásod és átmész az úton, míg eléred a palotát, ahol is egy lépcsősort találsz. Ez a lépcsősor magasabb mint amin valaha is felmentél. Mert aki a trónon ül, az a Királyok Királya és az Uraknak Ura. Megmászod a lépcsősort, míg a tetejére nem érsz, belépsz a nagy dupla ajtón, ahol elédbe lép Gábriel arkangyal, aki végigkísér a hosszú folyosón, ami a Szentek Szentjébe vezet.

A király belép. És te rá sem mersz nézni, mert a jelenléte olyan mint a megemésztő tűz. A királynak átadnak egy hatalmas könyvet, amiben feljegyzések vannak: úgy hívják, hogy az Élet és Halál Könyve. A király ahhoz az oldalhoz lapoz, aminek tetejére a te neved van írva. Mutatóujjával végighalad a feljegyzések hosszú során, egészen a lap aljáig. Majd felemeli a tekintetét és szól: "Itt azt írja, hogy sok pénzzel tartozol nekem. Három egész és nyolc tized trilliárd forinttal. Te vagy ez az ember?" És imádkozom Istenhez, hogy mikor ezt halljátok, mindannyian ezt mondanátok magatokban: "Igen Uram, én vagyok, én, én, én, Ó Uram, itt állok és közbenjáró imára van szükségem!"

És tudjátok, mit tesz Isten egy ilyen vallomásra válaszul? Kinyújtja karját, ami sosem rövid a kegyelemre, felnyitja a nagy könyvet, kitépi a lapot, és eldobja, majd rád néz örökkévaló kegyelmével és azt mondja: “Rendben van gyermekem, a te bűneid megbocsáttattak.” Nos, amikor leérsz a lépcsőn, meg kell-e valakinek is mondani neked, hogy mit tegyél? Vagy hogyan viselkedj? Nem, mert átjárna az isteni megbocsátás egészen, és felkészítené a hozzáállásunkat a nap kihívásaira, és hogy nagy dolgokat érjünk el Krisztus által, aki megbocsátott nekem!