Napraforgó

Alapige: „De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.”   Zsolt 3:4

BEVEZETÉS

Élhetünk-e virágok nélkül? A virágok talán Isten teremtett világának a legszebb részét képezik. Néha arra gondolhatunk, hogy csak értünk teremtette Isten őket, hiszen jó érzéssel töltenek el, felvidítanak. Amikor ránézünk a virágokra és látjuk, hogy milyen egyszerűek és egyben milyen csodálatosak szépségükben és formájukban, elengedhetetlenül eszünkbe jut Isten nagysága és az a bizonyosság, hogy Isten teremtő erejével ma is kezében tartja a világot.

Az igazság az, hogy a természet könyvében csodálatos üzeneteket találhatunk, amelyek Istenről és az Ő szeretetéről beszélnek.

A napraforgó gyönyörű és egyben népszerű virág.  Dekoráció szempontjából talán az egyik leggyakrabban használt virág, sőt tányérok díszítésén, asztalterítőkőn, festményeken és számtalan más helyen találkozunk vele.

Szeretném, hogy a napraforgót, mint virágot, ma másképp közelítsük meg. Próbáljuk megvizsgálni, hogy ez a virág milyen tanulságokat tartogathat számunkra az imaéletünkre vonatkozóan.

Első tanulság:

A napraforgó felfele tartja tányérját/virágát.

A világunkban jelenlévő fájdalom és szenvedés sokszor elveszi életkedvünket és csüggedésbe taszít, de Isten, szeretetével, kegyelmével támogatja gyermekeit és felemeli fejüket még a legnehezebb élethelyzetekben is.

Dia 2.

A Bibliában csodálatos hitvallomásra találunk, mely nehéz életkörülmények között született. „De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.”   Zsolt 3:4

Dávid akkor írta ezt a Zsoltárt, amikor fia, Absolon elől menekült. Fia kész volt mindent megtenni, hogy hatalomhoz jusson és Dávidot még a leghűségesebb szolgái is elárulták. Azok az emberek is, akik vele voltak azt mondták, hogy „Nem segít rajta Isten!” (Zsolt 3, 3)

Felismerve a veszélyhelyzetet Dávid elhatározza, hogy elmenekül (2 Sámuel 15:14). A mély, lelki, fizikai és érzelmi fájdalom ellenére Dávid vallomást tesz az ő hitéről és meggyőződéssel jelenti ki, hogy Te vagy az „aki fölemeled fejem.”

Ez a kijelentés nem csak Dávid esetében, nem csak a múltban volt igaz. Ő felemeli a mi fejünket is! Ez azt jelenti, hogy mi hittel, bátorsággal és biztonsággal tovább léphetünk, mert az Ő ereje megtart minket és győzedelmesekké tesz.

Néha az élet nehézségei, a fájdalom, a szomorúság, a múltban elkövetett hibáink következménye mind teherként nehezednek ránk. A körülmények sokszor megtörhetik a mi hitünket is, de Dáviddal együtt elmondhatjuk: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? ²Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 121,1-2) 

A 121. Zsoltár egy nagyon bátorító ígéret. A Mindenható ott van mellettünk. Amikor fájdalom, kétely és egyedüllét közepette vagyunk, akkor felemelhetjük szemeinket és bizalommal fordulhatunk Hozzá, mert Ő kész válaszolni kiáltásunkra.

Dia 3.

Dávid csodálatosan beszél a mindenható Isten szabadításáról, aki megmentette őt a csüggedés mélységéből, amikor ezt mondja: „Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. ³Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. ⁴Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét.”  (Zsolt 40, 2-4 Új Ford.)

Isten lehajolt Dávidhoz, de ugyanakkor felemelte Illést, Dánielt, Józsefet és a bűnös asszonyt is. Hozzánk is lehajol és téged is fel fog emelni!

Második tanulság: A napraforgók mindig a nap felé fordulnak

Dia 4.

Fordulj Jézus felé és ne vedd le tekinteted róla.(lásd Zsidó 12:1-3)

Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8:12 Új Ford.)

Dia 5.

Erő rejlik abban, ha mindig felfele nézünk! Emlékeztek Péter történetére, amikor a vízen járt? (lásd: Máté 14:28-30)

A vihar közepette Pétert örömmel töltötte el, hogy látta Mesterét feléjük közeledni. Izgatottan mondta Jézusnak: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.” (Mt 14: 28 Új Ford.) Közelebb akart kerülni Mesteréhez. Felismerte Krisztus isteni erejét és a hullámok felett való erejét. Jézus azt mondta Péternek, hogy: „Jöjj!” – és a vihar ellenére hittel kilépett a hajóból. Bizalommal ráhelyezte tekintetét Jézusra és elindult felé. Mesterére nézett és járt. Emberfeletti dolgot tett, amely ember számára lehetetlen! Abban a pillanatban nagy hitről tett bizonyságot. Melyikünk lett volna olyan bátor, hogy kilépjen a hajóból?

Péternek hite volt és a vízen járt! De a mi emberi természetünk nagyon gyenge és törékeny. Saját erőnkből nem tudunk lehetetlen dolgokat megvalósítani. Amikor elfordulunk Jézustól és levesszük tekintetünket Róla, elkezdünk süllyedni pont úgy, ahogyan Péterrel is történt.

Jó, ha ezt a tanulságot frissen megőrizzük elménkben. Nem számít, hogy hány éve vagyunk hithű keresztények, vagy milyen tisztséget töltünk be, nem számít mennyire voltunk sikeresek a múltban, ha nap, mint nap, újból és újból nem fordulunk Jézus felé és nem helyezzük rá a mi tekintetünket Péterhez hasonlóan mi is süllyedni fogunk. Hiszen úgy, ahogy abban a pillanatban Péternek, nekünk is az életünk forog kockán. Nem kockáztathatunk azzal, hogy levesszük a tekintetünket Jézusról.

Dia 6.

 „Péter Jézusra tekint, s biztosan jár, de amikor visszanéz a hajóban lévő társaira, szemét elfordítja a Megváltóról. Fékevesztett szél fúj. A hullámok magasra tornyosulnak, épp Péter és a Mester közé emelkednek - az előbbi megijed.  Dia 7. Egy pillanatra Krisztus eltűnik a szeme elől, hite elhagyja. Süllyedni kezd. Amikor a hullámok már a halált hozzák, Péter felemeli szemét a dühödt vizekről, Jézusra tekint és felkiált: " Uram, tarts meg engem!" (Ellen G. White –Jézus élete 317.old)

A vihar a problémákat jelképezi, a gonoszt, annak minden pusztító erejével, mely veszélyezteti lelki és fizikai életünket. A nehéz helyzetekben nagyon könnyű a problémákra, a fájdalomra, a kétségekre és a csalódásokra nézni. Ezzel bele is süllyedünk a pesszimizmusba, a negatív gondolatokba és az önsajnálatba.

Lehet, hogy olyanok vagyunk, mint Izrael gyermekei. Ismerjük nagyon jól a történetüket. Isten kihozta őket Egyiptomból. Jelenlétének a bizonyítéka ott volt velük éjjel és nappal, de a krízis helyzetekben levették tekintetüket Jézusról és elcsüggedtek. Miután a kémek beszámolóját hallották azt mondták: „Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” (4. Móz. 14:4)

Dia 8.

Ahhoz, hogy Jézusra nézzünk életünk nagy próbáiban, szükségünk van hitre és arra a képességre, hogy:

Dia 9.

• Kapaszkodjuk az Ő ígéreteibe akkor is, amikor a jövő bizonytalannak látszik (Ésa 43:2, Zsolt 46:1-3)
• Tartsunk ki akkor is, ha nap mint nap sötét felhők vesznek körül (Job 1: 20-21)
• Emlékezzünk arra, hogy Isten, kezében tartja életünket és minden javunkra válik (Róma 8:28)
• Elmélkedjünk nap mint nap Jézus szeretetének és kegyelmének biztonságáról (Ésa 55:10; Jer 31:3)

Harmadik tanulság:

Dia 10.

A napraforgók hasonlítanak a napra

„Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Jn 13:15 Új Ford.)

Ha a napraforgókra nézünk, láthatjuk, hogy hasonlítanak a napra. Keresztény életünkben nekünk is célul kell kitűzni, hogy Jézushoz, az igazságnak napjához hasonlítsunk. (Mal 4,2). Életével példát adott nekünk, hogy milyen egy igazi, imádságos lelkülettel élt élet.

Dia 11.

„A tanítványok Jézust az Istennel való közösségben találták elfoglalva. Úgy tűnt, mintha Jézus nem venne tudomást róluk, továbbra is hangosan imádkozott. A megváltó arca ragyogott a mennyei dicsőségtől. Olyan volt, mintha valóságosan a Láthatatlan jelenlétében lenne, és egy élő erő volt szavaiban, mint egy olyan valaki szavaiban, aki Istennek beszél…Dia 12. Ez a folyamatos munka gyakran annyira teljesen kifárasztotta, hogy az édesanyja és fivérei és még a tanítványai is attól féltek, hogy ez az életébe fog kerülni.  Amikor az imádkozás óráiból visszatért, amivel a kimerítő napot befejezte, akkor a tanítványok felfigyeltek békességet árasztó tekintetére, felfigyeltek a felüdülés érzésére, mely úgy tűnt, hogy áthatja az Ő jelenlétét…Ő reggelente megmutatkozott azért, hogy a menny világosságát hozza az emberekre. Dia 13. Tanítványai eljöttek, azért, hogy összekössék  imádkozásának óráit azzal az erővel, ami a szavaiból és cselekedeteiből áradt. Most, ahogy Jézus esedezéseit hallották, szívük megtelt félelemmel és alázattal vegyes tisztelettel . Amikor az imát abbahagyta,  meggyőződéssel teli mély vágyakozással kiáltottak fel: „Uram, taníts minket imádkozni.” (Prayer-Imádság, 289 o.)    

Dia 14.

Jézus imaéletét jellemző négy tulajdonság:

Dia 15.

1. Teljes függés, ráhagyatkozás: Krisztus életének minden mozzanata az Atyáéval kapcsolódott össze. Az imának egy folyamatos tapasztalatnak kellene lennie az életünkben. Minden pillanat megfelelő az imádkozásra- a szoba magányában, az utcán, a munkahelyen, becsukott vagy nyitott szemmel, séta közben vagy térden állva, örömben, kísértésekben, szomorúságban vagy fájdalomban.

Az ima a lélek lélegzetvétele, ami azonnal összeköttetésbe hoz bennünket az Élet végtelen Forrásával. A lélek egyetlen suttogása sem marad meghallgatás nélkül szerető Mennyei Atyánk részéről. Ki kell tartanunk a buzgó imában, úgy ahogy Krisztus tette. Nem szabad a nélkül felállnunk térdeinkről, hogy a szívünket meg ne üresítettük volna Isten előtt és az Ő kedves jelenléte be nem töltötte volna a mi szívünket. Hadd legyen Ő a mi mintaképünk. „Mint ember, Ő az Isten trónjához járult, mindaddig amíg az ő emberi mivolta mennyei erővel be nem telt, ami összekötötte az emberit az istenivel. Amiképpen életet kapott Istentől, úgy osztotta szét az életet az emberek között.” (Ima, 173 o.)  

Dia 16.

2. Tudatában volt saját helyzetének: Jézus elfogadta az emberi létet annak minden törékenységével együtt. Ez az jelentette, hogy neki is szembe kellett nézni a szenvedésekkel, kísértésekkel, kudarcokkal. Az emberiség súlya nyomta az Ő vállait: „Jézus, a mi Megváltónk, megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen volt. Magára vette a hús vér emberi testet és természetet, szükségletei pedig emberi szükségletek voltak. Testi akarattal és gyengeséggel rendelkezett, melyeknek enyhítésére szükség volt. Az Atyjával való imakapcsolat által kapott erőt a szolgálathoz és a próbákhoz.” (Prayer, 171.o.)

Jézus kapcsolatban volt az Ő Atyjával, hogy erőt, bölcsességet kapjon a sátáni légiók felett, akik le akarták őt győzni. Oly kevés figyelmet fordítunk lelki életünk állapotára és nem vesszük észre, hogy Sátán, mint ordító oroszlán keresi, hogy kit tud elpusztítani, hiszen nem test és vér ellen harcolunk. Elérzéstelenít bennünket ennek a világnak a kényelme és minden öröme anélkül, hogy ráeszmélnénk, örökéletünk veszélyben van.

„Mit is gondolhatnak a menny angyalai a kísértésekkel szembenéző szegény gyámoltalan emberi lényekről, akik iránt vég nélküli szeretetével sóvárog Isten? Ő kész többet adni nekik, mint amit kérni vagy elgondolni tudnak, és mégis ők olyan keveset imádkoznak és oly kicsiny a hitük. Az angyalok szeretnek leborulni Isten előtt, szeretnek Isten közelében lenni…A föld gyermekeinek, akiknek olyan nagy szüksége van arra a segítségre amit csak Isten tud adni, mégis látszólag elégedetten járnak Isten Lelkének fénye nélkül és az  Ő barátságának jelenléte nélkül.” (Prayer- Imádság 25.o.)

Fel kellene ismernünk, hogy „nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen” emberek vagyunk. (Jel 3:17) Naponta Jézushoz kell mennünk, hogy betakarjon bennünket az Ő igazságosságával. Szükségünk van Szentlelkére, hogy győzedelmesen járhassunk ezen a földön és betöltsük a mi küldetésüket. Ha meghajolunk előtte őszinte alázattal, elismerve a mi gyengeségünket erősekké válthatunk általa. 2Kor 12:9 „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

Dia 17.

3. Az emberiség iránti mély szeretet jellemezte Jézust:

Szíve tele volt gyengédséggel és együttérzéssel az elveszettek iránt.  Sokszor teljes éjszakákat töltött imában azokért, akik kísértésekkel küszködtek. Élete a hegy és a sokaság között mozgott. Minden idejét imával és a lelkek megmentésével töltötte.

Mi visszatükrözzük az Ő együttérzését vagy rezzenéstelen arccal haladunk el mások szenvedése mellett? Hányan vannak körülöttünk akik a megbocsátás szükségében égnek a vágytól, hogy a szeretet és a remény szavait hallják?  Sötét szobájukban azért könyörögnek, hogy megtalálják életük értelmét. El kell vegyülnünk az emberek között, szeretnünk kell őket és együttérzésünkről kell biztosítanunk őket, hogy felismerjük szükségleteiket, így, imában mennyei Atyánk elé vihessük őket.

Jézus imádkozott azokért, akik nem érezték az ima szükségességét. Sírt azokért, akik nem érezték a könnyek szükségét. Imádkozott azokért, akik még meg sem születtek.

Jézushoz hasonlóvá lenni azt jelenti, hogy a körülöttünk élőkért imádkozunk, élünk és dolgozunk.

Dia 18.

4. Személyes ima:

„Jézus imádkozásra alkalmas helyeket választott. Szerette ápolni kapcsolatát az ő mennyei Atyjával a hegyek csendességében és magányában.” (Prayer – Imádság 173.o.)

Jézushoz hasonlóan nekünk is külön-külön rendelkeznünk kell azzal a heggyel, azzal a hellyel ahol egyedül lehetünk Istennel.  Ez lehet a természetben, vagy bármely más zavartalan helyen, ahol anélkül, hogy bárki is félbeszakítana, megnyithatjuk szívünket Isten előtt, megvallhatjuk bűneinket, elmondhatjuk félelmeinket és örömeinket, a legbensőbb vágyainkat. Szívünk aggodalmai felkeltik Atyánk figyelmét és soha nem tudjuk őt kifárasztani kéréseinkkel. Vég nélküli szeretetével és együttérzésével vár ránk, hogy odaadjuk neki terheinket. Lelkünk csendességében és megnyugvásában Isten szeretne beszélni hozzánk.

„Ha nagy megpróbáltatás, vagy fontos munka előtt állt Jézus, elvonult a hegyek magányában és Atyjával töltötte az éjszakát imában.” (Prayer- Imádság 173.o.)

Dia 19.

Semmi sem tudja helyettesíteni a személyes ima erejét. „Minden reggel első dolgotok legyen magatokat Istennek felajánlani. Így imádkozzatok: "Fogadj el Uram, a te tulajdonodnak! Összes terveimet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem!" Ez mindennapi kötelességetek legyen. Dia 20. Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveiteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket, hogy az mindinkább átalakuljon és hasonlóvá legyen Krisztus életéhez.” (Jézushoz vezető út, 59 o.)

Dia 21.

 „Amikor a hívő ember életében mindez valósággá válik, élete olyan egyszerűségről, alázatosságról, szelídségről és szerénységről tanúskodik, amelyből társai megláthatják, hogy Jézussal volt, és tőle tanult.” (Krisztus példázatai, 87 o.)

Igazi kiváltság mély örömet nyerni imaéletünk által és feltöltődni Isten jelenlétében.

BEFEJEZÉS

A történet úgy szól, hogy egyszer háború idején egy zászlóalj egy új csatakiáltást fogadott el: „Harcolj a Fény segítségével”, azért mert országuk ellátta őket erős fényszórókkal. Ezek a fényszórók éjszakai csaták alatt fénylángokat adtak ki. A fény jelenléte az élet és a halál különbségét jelentette a seregeknek. Jól tesszük, ha mi is elfogadjuk ezt a csatakiáltást keresztény életünkben, „Harcolj a Fény segítségével!”, mivel egy lelki háborúban harcolunk, amely a Nagy Küzdelmet jelenti a jó és a rossz között.

Isten szeretete és irgalma által hatalmas lámpákkal látott el bennünket, amelyek megvilágítják az előttünk lévő utat és segítenek abban, hogy legyőzzük a kísértéseket. A Biblia, a Prófétaság Lelke és a természet bemutatják nekünk Isten akaratát.

A mai reggelen a világosság üzeneteit kaptuk meg e három forráson keresztül, tehát „Harcoljunk a Fény Segítségével”, amit kaptunk. Ne felejtsük el a három lelki igazságot, amit a mai napon tanultunk.

Dia 22.

1. A mi Urunk felemeli fejünket. Hatalmas keze felemeli fejed és azáltal, hogy előre haladsz, győzedelmes leszel.
2. Fordulj Jézus felé és ne vedd le Róla a szemed!  Ne aggodalmaskodj!  Ne zavarjon meg a vihar, a problémák, amelyek körülvesznek. Neki van hatalma ahhoz, hogy lecsendesítse a viharokat.
3. Jézushoz hasonlóvá válni – ez legyen célunk. Határozzuk el, hogy úgy éljük életünket, ahogy Jézus élte és úgy imádkozunk, ahogy Ő imádkozott.