Sok kicsi sokra megy
Illés történetéből szeretnék kiemelni egy kis epizódot. Amikor kiapadt a Kérith patak, Isten egy sareptai özvegyhez küldte. Ott naponta mindhárman megkapták a napi betevőjüket. „A vékabeli liszt el nem fogy, a korsóbeli olaj meg nem kevesbül…” – szólt az ígéret.
Ez az ígéret hozzávetőlegesen vajon mennyi lisztet és olajat jelent?
Egy szakkönyv szerint teljes kiőrlésű kenyérből 58 dkg egy felnőtt napi adagja, ha kizárólag kenyeret eszik, és vizet iszik. A fenti kenyérmennyiségben körülbelül 40 dkg liszt, és ¼ dl olaj van. Három és fél évig nem esett eső. De három évvel számolunk, mivel nem a teljes időt töltötte Illés az asszonynál. Ennek alapján - a gyermeknek fél adagot számolva – isten 730 kg lisztet – ami kb. 10 zsák – és 45,6 liter olajat adott az özvegynek.
Lehet, hogy néha úgy érzed, hogy mostohán bánt veled az élet, mégis gondold meg, hogy mázsaszámra tehető az étel, amit kaptál Istentől. Hektoliterekre rúg az elfogyasztott folyadékok mennyisége és milliókra azoknak a perceknek a száma, amiket kaptál.
Úgy gondolod ezek után is, hogy szegény vagy?
Gyürüs István