Tábori jelenetek
Bűneset – jelenet
Elbeszélő 1:
A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott.
Kígyó:
Éva! Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?
Éva:
A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.
Kígyó:
Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.
Elbeszélő 1:
Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
Elbeszélő 2:
Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Isten elől a kert fái között.
De az ÚR kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?
Ádám:
Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.
Elbeszélő1.
Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?
Ádám:
Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.
Elbeszélő 2:
Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél?
Éva:
A kígyó szedett rá, azért ettem.
Elbeszélő 2:
Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!
Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.
Elbeszélő 1:
Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.
Elbeszélő 2:
Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.
Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!
Elbeszélő 1:
Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.
Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.
Elbeszélő 2:
Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen, kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Kain és Ábel
Elbeszélő 1:
Ádám és Éva első gyermeke Kain. Nevének jelentése: „Az ÚRtól kaptam”.
Testvére, Ábel - juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.
Elbeszélő 2:
Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az ÚRnak, a föld gyümölcséből.
Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az ÚR rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
Elbeszélő 2:
Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed?
Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.
Kain:
Ábel! Menjünk ki a mezőre!
Elbeszélő 1:
Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta.
Elbeszélő 2:
Akkor az ÚR ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred?
Kain:
Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?
Elbeszélő 1:
De az ÚR így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.
Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből.
Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.
Kain:
Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.
Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál.
Elbeszélő:
De az ÚR azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az ÚR Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.
Ezután elment Kain az ÚR színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre.
Ézsaú és Jákób
1Móz. 27
Elbeszélő:
Amikor Izsák megöregedett, és annyira meghomályosodott a szeme, hogy nem látott, behívta a nagyobbik fiát, Ézsaut.
Izsák:
Fiam!
Ézsaú:
Itt vagyok.
Izsák:
Lásd, én megöregedtem, nem tudom halálom napját.
Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat!
Azután készíts nekem jó falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok!
Elbeszélő:
Rebeka azonban hallgatózott, amikor Izsák a fiával, Ézsauval beszélt. Amint elment Ézsau a mezőre, hogy vadat lőjön, és elhozza, Rebeka ezt mondta fiának, Jákóbnak:
Rebeka:
Hallottam, hogy apád a bátyáddal, Ézsauval beszélt, és ezt mondta: Hozz nekem vadat, és készíts jó falatokat, hogy egyem, és megáldjalak az ÚR színe előtt, mielőtt meghalok.
Most azért, fiam, hallgass a szavamra, amit én parancsolok neked.
Menj el a nyájhoz, és hozz onnan két kecskegidát a javából, hadd készítsek abból apádnak jó falatokat, ahogyan ő szereti. Azután vidd be apádnak, hogy egyék, és téged áldjon meg, mielőtt meghal!
Jákób:
Igen, de Ézsau bátyám szőrös ember, én pedig simabőrű vagyok.
Hátha megtapogat az apám, és akkor azt hiszi, hogy csúfot űzök belőle, és így átkot szerzek magamnak, nem áldást.
Rebeka:
Engem sújtson az az átok, fiam, te csak hallgass a szavamra, menj, és hozd, amit mondtam!
Elbeszélő:
Elment tehát, elhozta a gidákat, és bevitte anyjának. Anyja pedig elkészítette a jó falatokat, ahogyan az apja szerette.
Akkor fogta Rebeka nagyobbik fiának, Ézsaunak a legszebb ruháját, amely nála volt otthon, és felöltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát.
A kecskegidák bőrével pedig beborította a kezét és a sima nyakát.
Azután kezébe adta fiának, Jákóbnak a jó falatokat és a kenyeret, amit készített.
Akkor Jákób bement az apjához.
Jákób:
Apám!
Izsák:
Itt vagyok. Ki vagy te, fiam?
Jákób:
Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem!
Izsák:
Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam?
Jákób:
Mert Istened, az ÚR elém hozta.
Izsák:
Gyere közelebb, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy csakugyan te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem?
Elbeszélő:
Jákób közelebb ment apjához, Izsákhoz, aki megtapogatta.
Izsák:
A hang Jákób hangja, de a kéz Ézsau keze.
Elbeszélő:
Nem ismerte meg őt, mivel szőrös volt a keze, mint bátyjának, Ézsaunak a keze, ezért áldotta meg őt. De megkérdezte:
Izsák:
Te vagy az, fiam, Ézsau?
Jákób:
Igen! Én vagyok.
Izsák:
Hozd ide, hadd egyem a fiam vadpecsenyéjéből, hogy utána megáldjalak téged.
Elbeszélő:
Odavitte neki, és evett. Bort is vitt neki, és ivott.
Izsák:
Gyere közelebb, és csókolj meg fiam!
Elbeszélő:
Odament és megcsókolta őt. Amikor megérezte ruhájának az illatát, megáldotta őt, és ezt mondta:
Izsák:
Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata, amelyet megáldott az ÚR.
Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot.
Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy parancsolója testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld!
Elbeszélő:
Amikor befejezte Izsák Jákób megáldását, és Jákób éppen csak kijött apjától, Izsáktól, a bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból.
Ő is készített jó falatokat, bevitte apjának, és ezt mondta neki:
Ézsau:
Kelj föl, apám, egyél a fiad vadpecsenyéjéből, és azután áldj meg engem!
Izsák:
Ki vagy te?
Ézsau:
Én vagyok az elsőszülött fiad, Ézsau.
Elbeszélő:
Megrendült Izsák, megrendülése igen nagy volt, és ezt mondta:
Izsák:
Ki volt akkor az, aki vadat lőtt, behozta nekem, meg is ettem mind, még mielőtt megjöttél? Én őt megáldottam, és áldott is lesz!
Elbeszélő:
Amikor meghallotta Ézsau apja beszédét, hangosan és igen keservesen fölkiáltott:
Ézsau:
Áldj meg engem is, apám!
Izsák:
Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te áldásodat.
Ézsau:
Méltán nevezték el Jákóbnak, hiszen már másodszor csalt meg engem! Elvette az elsőszülöttségi jogomat, most pedig elvette az áldásomat is. Nekem nem tartottál meg valami áldást?
Izsák:
Már a parancsolóddá tettem őt, és szolgájává tettem minden testvérét. Gabonával és musttal is őt láttam el. Mit tehetek most már érted, fiam?
Ézsau:
Csak az az egy áldásod volt neked, apám? Áldj meg engem is, apám! (Hangosan sír)
Izsák:
Nem zsíros földön lesz a lakóhelyed, nem hull rád égi harmat.
Fegyvered éltet, öcsédet szolgálod. De ha nekifeszülsz, letöröd igáját nyakadról!
Elbeszélő:
Ézsau azonban bosszút forralt Jákób ellen az áldás miatt, mivel őt áldotta meg az apja, és ezt mondta magában
Ézsau:
Közelednek már a napok, amikor majd apámat gyászoljuk. Akkor meggyilkolom az öcsémet, Jákóbot.
Elbeszélő:
De Rebekának hírül vitték nagyobbik fiának, Ézsaunak a szavait, ezért magához hívatta kisebbik fiát, Jákóbot, és ezt mondta neki:
Rebeka:
Bátyád, Ézsau bosszút akar állni rajtad, meg akar gyilkolni.
Azért, fiam, hallgass a szavamra: indulj, menekülj bátyámhoz, Lábánhoz Háránba!
Lakj nála egy ideig, amíg bátyád haragja elmúlik.
Ha majd elfordul rólad bátyád haragja, és elfelejti, hogy mit követtél el ellene, akkor üzenetet küldök, és hazahozatlak onnan. Miért veszítenélek el mindkettőtöket egy napon?