Út az Orionra
Mennyi idő alatt juthatna el Isten az Orion-ködből a földre?
A legújabb mérések szerint (Sandstrom 2003-2004) az Orion-köd távolsága a földtől 1270 fényév (plusz-mínusz 80). A ma elképzelhető legnagyobb sebességgel tehát Istennek ennyi évig kellene haladnia, hogy ideérjen. Lehetséges-ez? Nem lehet, hogy hiba csúszott a számításba?
Ma a fizikusok egyre gyakrabban vitatkoznak arról, lehet-e gyorsabban haladni a fénynél (lásd CERN neutrino kísérletei). Einstein relativitás elmélete alapján (bár egyesek igyekeztek fogást találni az elméleten ebben a tekintetben is) sokáig vitathatatlan volt, hogy nem, ez az a sebesség, amelyet nem lehet átlépni (pl. az anyagi tulajdonságok határai miatt).
Azonban a dolog problémás, még tudományos szempontból is, legalábbis tudománytörténeti tanulságokat segítségül hívva. Hiszen ott vannak a tudománytörténet olyan kijelentései, amelyeken ma már legfeljebb csak jót mulatunk. Bill Gates mondta: „640 Kb elég kell, hogy legyen mindenkinek.” Vagy éppen Charles H. Duell, az amerikai szabadalmi hivatal vezetője 1899-ben, aki nem kisebb kijelentést tett, mint „Mindent, amit fel lehet találni, azt már feltalálták”. Persze lehetne még sokáig folytatni a sort.
Most tegyük fel a kérdést bibliai szemszögből. Van-e valami, bármi, ami határt szabhat Istennek, az isteni cselekvésnek? Köti-e bármi Istent a newtoni vagy a ma egyre inkább teret hódító kvantumfizika világából? Jusson eszünkbe, hogy az igazság, a valóság nem függ attól, hányan hisznek benne, mit gondolunk róla, attól pedig főként nem, hol áll éppen a tudomány. Tőlünk teljes egészében független (ellentétben a ma oly népszerű fenomenológiai megközelítésekkel).
A Biblia kijelentése szerint „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1:37).
Vagyis Isten nem lenne Isten, ha kötné a fénysebesség mint álomhatár. Így Istennek valószínűleg annyi időbe telne (telik) az Orion-ködtől hozzánk elérni, amennyi időt saját maga rászán. Hiszen nem köti semmi és senki. Ha akar, a fénysebesség egymilliomod része alatt is ideérhet. És ha ez igaz, akkor ugyanez igaz lehet az angyalokra és az információra is.