Utolsó menet

Miha Kvlividze:

             Utolsó menet

A föld remeg... a lég füstölve kábít...

apadt tenger... a tó szikkadva ég...

Ez a csata sem tarthat már sokáig -

a Természet megverten visszalép.

A hasadékok  hűs odva kiszárad,

a mélyebb rétegek üvöltenek,

és meghalnak a fák vigyázban állva

mint a hallgatag, komor őrszemek.

Menekülés... A természet csalódott.

A rög szétzúzott, forró menedék,

Tán meg sem hallhatják majd az

utódok a csalogányok szédült énekét.

Hová tűntek - vajh pestis érte őket -

a dánszarvasok, őzek, párducok?

Az utolsó tigris nyakán a lőtt seb,

a hivatali bádog-szám ragyog.

S a szurdokban, hol egyetlen patak

van, megáll a víz, az enyhülésre  vársz.

Gyanakvón vár a kert a légi zajban,

mint bevetés előtt a gyors - deszant.

Az állatkertek és a pálmaházak

komoran állnak, mint a lágerek.

Mindenütt kátrány, négyszögekbe zártan

a megszökött, virágágyak helyett.

Különös győzelem fejeztetik be -

Természet - Anyák vérzőn elterül.

Csak áll és néz, a szemének se hinne

az ember  a holt erdőnyom körül.

A halak húsát megbontja a vegyszer

olaj fedi a folyók felszínét...

Lehetünk-e még boldogok, ha

egyszer

a Nap nélkül feszül majd

ránk az ég?!

                  (Havas Ervin fordítása)

-------------------------------