A poharat emelve szoktuk mondani: Egészségére!
Nem a kívánságunktól, hanem a pohár tartalmától függ, hogy valóban az egészséget, vagy a betegség kialakulását segíti elő a fogyasztott ital.
Egészségünk számos tényezőtől függ, de a víz az egyik legfontosabb. Testünk súlyát mintegy 60%-ban víz teszi ki. Izmainknak 75%-a, agyvelőnk 75-80%-a, vérünk 93%-a, sőt még a csontjaink 22%-a is víz.
Könnyű belátni, hogy milyen fontos alkotóeleme testünknek a víz. Minden szövet, szerv és szervrendszer folyékony közegben működik. Vérkeringésünknek feltétlenül vízre van szüksége, hallásunknak, látásunknak ugyanígy. Nem tudnánk nyelni, sem szemünkkel pislogni, sőt beszélni sem víz nélkül. Gondolkozás közben agyunk sejtjei munkájuk közben vizet használnak fel.
Szervezetünk egészségét nagymértékben befolyásolja az elfogyasztott víz. Ha testünk vízmennyiségének mintegy 20%-át elveszítjük, megszűnik az élet.
A legtöbb ember nem iszik elég vizet. Szervezetünk akkor jelez szomjúságot, ha testsúlyunk 1%-át elveszítjük a távozó vízzel. Ne csupán akkor igyunk, amikor szomjasak vagyunk, hanem étkezések között rendszeresen igyunk vizet. Naponta legalább 6-8 pohárral. Ez tiszta víz legyen, nem leves, nem tea vagy más folyadék. Ha nem volna vesénk, akkor 800 pohárral kellene meginnunk minden nap. A veséknek köszönhetjük, hogy csak 1%-át kell ennek a mennyiségnek meginnunk. Azt a mennyiséget kell pótolnunk, amit elveszítünk a vizelettel, széklettel, légzéssel és izzadsággal. Egy kevéssel még tetőzzük meg ezt a mennyiséget. Nagyon könnyű megállapítani mérés és számolás nélkül is, hogy elég vizet fogyasztunk-e. Ha a vizeletünk sötét, bizonyosak lehetünk benne, hogy nem ittunk eleget, kíméletlenek voltunk a veséinkkel szemben.
Ha azzal vádolnak bennünket, hogy víz van a fejünkben, ne haragudjunk meg, mert 15-40 milliárd agysejtünknek 70-85%-a a víz. A depresszió és az ingerlékenység gyakran a vízhiánynak köszönhető. Ha gyermekeink ingerlékenyek vagy fáradékonyak, próbáljunk meg 1 pohár vizet adni nekik. Lehet hogy idegesnek és könnyen sértődőnek érezzük magunkat, ha túl alacsony a vízszintünk. Ha szellemileg frissek akarunk maradni, igyunk még egy pohár vizet.
Sokszor tévedésként a szomjúságot éhségérzetként fogjuk fel. Ha ilyenkor eszünk, túlsúlyt szedünk fel. Jobb lenne ilyenkor egy pohár vizet meginni. Így a vízivás a fogyókúra eszköze is lehet. Hacsak nem szívelégtelenség miatt vagyunk vizesek, igyunk vizet, amely még vízhajtóként is működik, azzal, hogy felhígítja a szervezetünkbe bevitt sót, amely megköti a vizet.
A fertőzésekkel szembeni ellenállásunkat növeljük, ha vizet iszunk. Ha influenzások vagyunk, az orvos a többi tanácsa mellé közli, hogy ... „és igyon sok folyadékot”. Legyen ez a folyadék víz, de semmiképp sem túlcukrozott tea. A víz segít kiöblíteni az elpusztult támadókat, a baktériumokat.
Ha 2 pohár langyos vízzel kezdjük a napot, akkor az eltávolítja a gyomrunkban, emésztőrendszerünkben lévő nyákot, és segít a vízháztartásban, pótolja az éjszaka során elveszített vizet. Segít abban, hogy meginduljon a székletünk.
A vizet nem csupán belsőleg használjuk. Ma már mindenki tudja, hogy mire való a fürdőszoba. Nemrég még élt falun a közmondás: „A malomkerék mindig fürdik, mégis fekete.” Mi azért ne várjuk meg míg látszik is rajtunk, hogy nem használtuk a zuhanyt. Eltávolítja a bőr felületéről a pórusokon át távozó anyagokat, és felpezsdíti a vérkeringésünket. Igazán jót tesz a szervezetnek a váltó-fürdő. Meleg és hideg víz váltakozó használata. A végén jól dörzsöljük át bőrünket puha törülközővel, ami biztosítja a jó közérzetet, és segíti a vérkeringést. Ha fáj a fejünk, próbáljuk meg a lábfürdő alkalmazását. Ehhez két mosdótálat használjunk. Az egyikben meleg (amennyit a láb elbír) vizet, a másikban hideg (nem jéghideg) vizet tegyünk. A melegben 2 percig, a hidegben 1/2 percig tartsuk a lábunkat. Ezt többször ismételjük meg. Ha a kezünkkel tesszük meg ezt könyékig vízbe mártva, az is segítséget jelenthet a fejfájás ellen.
A lázcsillapításra is ismeretes a víz használata. Tapasztalataink szerint a borogatás és a zuhany nem elég hatékony ilyen tekintetben. A legjobb módszer a legtöbb orvosi váróteremben le van írva a falon lévő plakáton: Engedjünk a kádba először olyan vizet, amely a fürdésre alkalmas, amelytől nem borzong a beteg. Miután elfoglalta helyét a kádban, a zuhanyrózsát dugjuk a víz alá, és hideg vizet eresszünk a kádba. Addig engedjük a hideget, amíg a testhőmérséklet alá nem hűl a víz 3-4 fokkal (32-340 C-ra). Ebben a vízben maradjon a beteg kb. 5 percig. Utána dörzsöljük szárazra. Bújjon ágyba és pihenjen. Szükség szerint a kezelés többször megismételhető.
Ne felejtsék el, hogy a csapból is orvosság folyik!