Őseink a só lelőhelyeit őrizték, értéke vetekedett az aranyéval, az ókorban fizetőeszköz volt. Egyes népek varázslatos erőt tulajdonítottak neki. „Kevés a só a sótartóban” – tartja a mondás arról, aki nem sok ésszel büszkélkedhet. Valóban: nélküle nem lennénk képesek egyetlen gondolat megformálására sem, ugyanis az idegrostok impulzusainak továbbításához nélkülözhetetlen. Emellett szerepe van a szervezeten belüli sav-bázis és a folyadék-egyensúly fenntartásában, valamint az izomműködésben.
A sóra a szervezetnek szüksége van. Ezt nem vitatja senki. A szükséges mennyiség azonban felnőtt ember esetében kb. 3 gramm naponta. A legenyhébb felmérési adatok szerint is azonban egy átlag magyar felnőtt ember napi 15 grammot fogyaszt belőle naponta. Ilyen mennyiségben a fehér arany fehér méreggé válik.
A szervezetünk ugyanis nemünktől, korunktól és testfelépítésünktől függően eltérő mennyiségű sót képes kiválasztani a vesén keresztül. Minél több konyhasót fogyasztunk, annál több folyadék szükséges az eltávolításához. Ez azonban terheli a vesét és a szívet, amit tetéz az is, hogy a sok nátrium rendszeres fogyasztása – vizsgálatok sora igazolja – magas vérnyomást okoz.
A sok só-bevitel hatására a vese sok vizet tart vissza, emiatt az arcunkon, lábszárunkon kiszárad a bőr. A táskás szem szintén vesegyengeségre utal, ami só felhalmozódás következménye is lehet. A túlzott só fogyasztás növeli az ödéma hajlamot azáltal, hogy a sejtközi térben megköti a folyadékot. Ezért is fontos a nagy mennyiségű folyadék utánpótlás. Itt tehát nem az a baj, hogy fogyasztjuk, hanem, hogy túlzásba visszük a fogyasztását.
A konyhasó fogyasztásának következményei: ödéma, cellulitisz, arthrosis, artritis, köszvény, korai ráncosodás stb. A konyhasóhoz hozzáadott mesterséges jód és fluor tovább fokozza az agresszivitását.
Tehát fogyasszunk kevesebb sót és igyunk több vizet. Só helyett ételeink ízesítéséhez használhatunk bazsalikomot, petrezselymet, kaprot, oreganot, cayenne-t, de a citrom és a lime karikák is különleges ízt adnak ételeinknek.
Továbbá ne vásároljunk konzerv ételeket, ízesítő porokat, leveskockákat, hanem részesítsük előnyben a friss alapanyagokat! Házilag is könnyen elkészíthetjük szárított zöldségekből a saját fűszerkeverékünket, ami a kész ételízesítőkkel szemben nem tartalmaz szükségtelenül sót és íz fokozó anyagokat.
A só fogyasztás csökkentésével a feleslegesen visszatartott víz elhagyja a szervezetet, így a testsúlyunk csökkenni fog. A megfelelő napi só mennyiséghez ételeinkből könnyedén hozzájutunk, ezért ha csak lehetséges, ne sózzunk semmit feleslegesen. Javasolt a nem jódozott tengeri só használata, valamint a szója szósz is jó sópótló készítmény.