Érdekességek a bibliából

Salamon felesége

2014.02.27 11:13
A címet olvasva, bizonyára felvetődik a kérdés, hogy melyik? Hisz Salamon 700 feleséggel és 300 ágyassal „rendelkezett”. Ebben az esetben az egyiptomi feleségről írnék néhány gondolatot. Jeruzsálemben az idegenvezető elmondta, hogy Salamon külön épített egy palotát az egyiptomi feleségének. A...

Sógorházasság

2014.02.27 11:12
Nemrég a Bibliai Szabadegyetemen Rut könyvére került a sor. Így újra szóba jött a levirátus, vagy sógorházasság kérdése. Ez egy ókori jogszokás, mely szerint a gyermektelen özvegyasszonyt a sógornak feleségül kellett vennie. Az új házasságból született első gyermek az elhunyt utódjának számított,...

Szimbólumok

2014.02.27 11:11
Legtöbbünk vizuális típus, s képiesen gondolkodik. Egy ismerősöm vizsgára készült géptanból. Hiába olvasta a könyvet, s nézte a képeket, igazán nem elevenedett meg előtte. Akkor egy ötlettől vezettetve elmentünk egy géptelepre, és ahogy megnézhette, megfoghatta az ott levő gépeket, kezdte érteni a...

Vörös tenger

2014.02.27 11:10
Valószínű, hogy a Vörös tenger nevével már gyerekkorban megismerkedtünk. A kivonulás történetéhez hozzátartozik Izrael népének a száraz lábbal való átkelése az útjukban álló tengeren. Miért Vörös tenger a Vörös tenger? Vannak különböző vélekedések, de a lexikonok és az izraeli idegenvezető szerint...

Állatok a Bibliában

2014.02.10 09:14
A Biblia nem biológiakönyv. Ugyanakkor tükrözi íróinak világképét. Így, amikor az állatokról olvasunk, nem biztos, hogy követi a mai rendszerbesorolást vagy más ismereteket. Nem is ez a célja. Ha állatparkot nyitnék, csak Magyarországon honos háziállatokat tartanék benne. Ugyanez a tervem most....

Szent sátor

2014.01.09 12:46
A szent sátor   A szentély tanával kapcsolatban jól ismert az ószövetségi szent sátor. Talán még közelebb kerül hozzánk, ha méreteit átírjuk az általunk ismert mértékegységre, a méterre. Az alábbi táblázat segít más esetekben is, hogy az egyes mértékeket jobban magunk előtt...

Pogány vallások eredete

2014.01.09 12:12
A pogány vallások eredete   A pogányság olyan istentisztelet, amely nem az igaz Istent imádja, vagy nem olyan formában, ahogy Isten akarja. Kezdetben Ádám és Éva szoros kapcsolatban voltak Istennel. Az Ő Istenük a Teremtő volt. Jött a bűneset – 1Mózes 3:1-7. Isten helyett másban bíztak –...

Kecske

2014.01.09 12:11
A kecske Sokszor emlegetik nálunk, mint a szegény ember tehenét. De ebben a kijelentésben van valami lekicsinylő, leértékelő. Bevallom, hogy nem vagyok kecskepárti. Bár óriásit nőtt a szememben ez az állat, amikor a Szentföldön jártunk. A sivatagban, ahol arra gondoltam, hogy itt az égvilágon...

Méh

2014.01.09 12:11
A méh Lassan vége lesz a méhész szezonnak, s a méz a tároló edényekbe kerül, hogy végül édesítse ételeinket, italainkat – mondhatnánk: életünket. A tudatos méhészkedés, ahogy most történik, nem is olyan régi. Vajon a bibliai időben mi volt a helyzet a méhekkel, a méhészettel? Debora (deborah) szó...
<< 6 | 7 | 8 | 9 | 10