Személyes elcsendesedésre

Jó illat

2014.02.26 16:35
„Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztustól Istenhez felszálló füstölőszer jó illata. Ezt pedig azok is érzik, akik az üdvösség felé haladnak, és azok is, akik el fognak veszni.” 2Korintus 2:15.   Érdekes, hogy mi nők – általában – mennyire szeretjük a kellemes illatokat. Vannak, akik...

Ki miben bízik?

2014.02.26 16:33
Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. Zsoltár 20:8.   Kiben bízunk? Izrael szekerekben és lovakban bízott. A szekerek és lovak a biztonságot, az erőt képviselték. Úgy számolták, hogy egy hadsereg milyen erős, hogy hány lovassal,...

Kedves szavak

2014.02.26 16:33
„A barátságos beszéd méznek folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.” Példabeszédek 16:24.   Szeretnék ma egy igaz történetet megosztani Veled.   Egy napon a tanárnő azt kérte az osztálytól, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis...

Kísértés vagy próba

2014.02.26 16:32
  „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”   1Korintus 10:13.   „Eddig emberi erőt meghaladó kísértés...

Körbefog az Úr

2014.02.26 16:31
Körbefog az Úr védelme   „Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.” Zsoltár 139:5.   Jó reggelt! Isten ma a fenti gondolatokkal üdvözöl Téged. „Jó reggelt gyermekem! Elöl és hátul körbefogtalak szeretetemmel és fölötted tartom védelmemet, oltalmazó karomat!” Kell ennél...

A kitartó munkás

2014.02.26 16:31
  „Aki a szelet nézi, nem vet az; és aki sűrű fellegre néz, nem arat.”   Prédikátor könyve 11:4.   Kifogások! Hidd el, meg tudom magyarázni, hogy most miért nem… tudok elmenni, megírni azt a rég akart levelet, meglátogatni… Nincs időm! Percre be vagyok osztva! MOST nem...

Közel az Úr napja

2014.02.26 16:30
„Hallgass az Úr Isten arca előtt, mert közel van az Úrnak napja…” Sofóniás 1:7.   Légy csendben és figyelj! Eszembe jutott, hányszor álltam kint a repülőtér teraszán. Vártam valakit. Több gép is landolt abban az órában. De az én gépem, amit én vártam, az a KLM volt. Amikor végre feltűnt a logo...

Megérkezett!

2014.02.26 16:29
„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"  Lukács 2:13-14.   Megérkezett! 2000 évvel ezelőtt angyalok hozták hírül az embereknek, hogy Jézus...

Lélek szerint járni

2014.02.26 16:29
  „Ha lélek szerint élünk, lélek szerint is járjunk. Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne irigykedjünk egymásra!”  Galatabeliekhez írt levél 5:25-26. (WBTC)   Ha bármilyen média – újság, rádió, TV – közelébe kerülsz, azt hallod: Légy büszke, mert megérdemled! Légy büszke...

Ő erőt ad

2014.02.26 16:28
  „Az Úr erőt ad népének, az Úr békével áldja meg népét!” Zsoltárok 29: 11.   Ahogy ma reggel elolvastam ezt az Igét, engedtem, hogy mélyen érintse meg a szívemet. Mivel kicsit távolinak éreztem magamtól a „népet”, átfogalmaztam ezt a zsoltárverset valahogy így: ’Az Úr erőt ad Panninak,...
<< 4 | 5 | 6 | 7 | 8 >>